Rendeletek tára, 1891

Rendeletek - 135. A m. kir. belügyministernek 50.431. szám alatt I. Besztercze-Naszód, II. Maros-Torda, III. Csik, IV. Háromszék, V. Brassó, VI. Fogaras, VII. Szeben, VIII. Hunyad és IX. Krassó-Szörény vármegye közönségéhez intézett rendelete, az 1888. évi XIV. törvényczikkel beczikkelyezett magyar-román határegyezmény alapján kiadott határőrizeti utasitás tárgyában.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1891. 883 végből az ezen vármegye alispánja által kiállítandó iga­zolvány, mielőtt az arra jogosítottnak kiadatnék, az ille­tékes román praefecturának láttamozás végett megkül­dendő; részemről egyidejűleg a cs. és kü\ közös külügy­minister ur közvetítése oly czélból vétetett igénybe, hogy a román kir. kormánynál eszközölje ki, miszerint a praefecturák a jelzett irányban a kellő utasítással sürgő­sen elláttassanak. Az igazolványért, mely egy évre szól, de megújítható, s annak láttamozásáért semmiféle díj sem fizetendő. A kiállított igazolványokról három példányban jegyzék vezetendő, melyek egyike hozzám terjesztendő, a másik a határszéli csendőrparancsnoksággal közlendő, harmadik pedig a vármegye rendelkezésére marad. A határvonal által elválasztott fekvőségek tulajdono­sainak és marháinak átkelésére szóló igazolványi űrlapok­ból a vármegye közönségének idezártan (ad I. ötven­ötven, ad II. húsz-húsz, ad III. száz-száz, ad IV. nyolcz­száz-nyolczszáz, ad V. háromszáz háromszáz, ad VI. öt­ven-ötven, ad VII. negyven-negyven, ad VIII. Ötven-öt­ven, ad IX. kétszáz-kétszáz) példányt küldök. Különös figyelmébe ajánlom a vármegye közönségé­nek az utasitás 8. §-ban foglalt rendelkezésnek pontos betartását, mely szerint minden egyes határsértési eset, a tényállás tüzetes felderítése s az elintézésre czélzó javaslat megtétele mellett, előterjesztésben tudomásomra hozandó. Végül nagy súlyt fektetek még arra, hogy a "9. §. utasításai szigorúan szem előtt tartassanak s különösen minden oly eset, melyben magyar alattvaló Romániába átszakadt fekvőség feletti szabad rendelkezési jogában a határegyezmény X. czikke ellenére akadályoztatnék, azon­57

Next

/
Oldalképek
Tartalom