Rendeletek tára, 1891
Rendeletek - 135. A m. kir. belügyministernek 50.431. szám alatt I. Besztercze-Naszód, II. Maros-Torda, III. Csik, IV. Háromszék, V. Brassó, VI. Fogaras, VII. Szeben, VIII. Hunyad és IX. Krassó-Szörény vármegye közönségéhez intézett rendelete, az 1888. évi XIV. törvényczikkel beczikkelyezett magyar-román határegyezmény alapján kiadott határőrizeti utasitás tárgyában.
880 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1891. Az első fejezet a határ épségben tartására való felügyeletet és a határon való közlekedést, a második a határfolyók és határpatakokra vonatkozó határozmányok végrehajtását, a harmadik az erdőátvágások tisztántartását, a negyedik az állategészségügyet, az Ötödik pedig a pénzügyőrség szolgálatának szabályozását tárgyazza. Az utasításnak legfontosabb s egyidejűleg a vezetésemre* bizott belügyministerium ügykörét érintő rendelkezései az első fejezetben foglaltatván, ezekre vonatkozólag szükségesnek tartottam a vármegye közönsége figyelmét a következőkben felhívni. A 2. §. e) pontjában felsorolt büntetendő cselekmények addig is, mig azok megtorlásáról törvény fog intézkedni, a folyó évi július hó 10-én 49.396. sz. a. kibocsátott rendeletemben kihágásoknak mi nő sittetvén, azok idézett rendeletem szerint büntetendők. * Az utasítás 4. §-ában említett s a határőrizet czéljaira szolgáló utak és közös utak az érdekelt két állam kormányai által utólagosan lévén megállapitandók : a vármegye közönségének feladatát képezendi, a határvizsgálatra a múlt évben kirendelve volt nemzetközi küldöttség által kidolgozott s egy példányban idecsatolt munkálat alapján, ezen vármegye és Románia közötti határvonalon, a határőrizet czéljaira szolgáló utakat és közös utakat, a szomszédos román praefecturával egyetértőleg tüzetesen megállapítani. E czélból a román kir. kormány, a cs. és kir. közös külügyminister ur utján egyidejűleg felkéretik, hogy az érdekelt praefecturákat a szóban levő munkálatnak még a jelen nyár folyamán közvetlenül a vármegye közönségével leendő foganatba vételére sürgősen utasítsa. Ezen az érdekelt két állam kormányai által utólagosan