Rendeletek tára, 1890

Rendeletek - 98. A m. kir. pénzügyministernek 39.384. számú körrendelete, a himzési kikészitési eljárás szabályozása tárgyában.

854 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1890. intézkedésig — legfeljebb az együttesen behozott pamut­szövetek és fonalak összsúlyának 57<>-a erejéig van meg­engedve, ugyanazon eljárás alkalmazandó, mint azt jelen szakasz szabályozza. A vámhivatal azonban tartozik ily esetben a korábbi pamutszövet- és fonal-küldeményről kiállitott és a fél által bemutatandó árúbevallásra, illetve az előjegyzési bárczára feljegyezni, hogy pamutfonal lett utánhozatva, tartozik továbbá ennek mennyiségét a jegyzet rovatban kitüntetni. Ha a fél az utánhozott fonalmennyiséget több be­vallási vagy előjegyzési bárczára kivánná felosztani, utóbbiakat bemutatni, — a vámhivatal pedig a fél által megjelölendő részmennyiségeket az előjegyzési bárczára való hivatkozással a bemutatott bevallások, illetve elő­jegyzési bárczákra jegyzet alakjában feljegyezni tartozik. 8. §. A vámhivatal a szöveteket és fonalakat nem- és mennyiség szerint megvizsgálni, a felek által megjelölt adatokat megállapítani, illetve Írásbeli bevallások esetén a szemle-leletben esetleg helyesbiteni, a vámbiztositék ösz­szegét a 6. §. szerint kiszámítani, minden egyes szövet­darabot, illetve a fél által megjelölt részdarabokat a felső baloldali és alsó jobboldali szövetvégnél (vagy megfor­dítva) a 10. §. szerint félévenkint, szin szerint változó hivatalos bélyeggel lebélyegezni és az alkalmazott bélyeg­jegyek számát a szemle-leletbe bevezetni tartozik. Külföldi vámhivatalok részéről alkalmazott azonos­sági bélyeg nem szolgálhat indokul arra, hogy a vám­hivatal a fentebb kötelezővé tett hivatalos lebélyegzéstől eltekinthessen. Szóbeli bevallás esetén a vámhivatal a fél részére előjegyzési bárczát (1. B) mintát) tartozik kiállítani,

Next

/
Oldalképek
Tartalom