Rendeletek tára, 1890

Rendeletek - 120. A kereskedelemügyi m. kir.ministertől. – 37.792. szám. A pozsony-szombathelyi helyi érdekű gőzmozdonyú vasutra vonatkozó engedélyokmány.

1036 MAGYARORSZÁGI RENDELETED TÁRA. lg§ft. Különösen fentartatik a nevezett minister részére azon jog, hogy a forgalom növekedéséhez képest engedé­lyest a forgalmi eszközöknek időnkinti megfelelő szaporí­tására kötelezhesse. A kereskedelemügyi m. kir. ministernek joga van továbbá a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt és pályaigazgatást megvizsgálni és ellenőrizni. A kereskedelemügyi m. kir. minister által kiküldött biztosnak jogában áll az igazgatóság és az ennek kebelé­ből netán kirendelt külön bizottságok ülésében, valamint a közgyűlésekben részt venni, nemkülönben törvénytelen, a köz- vagy az állami érdekekre netán hátrányos, az engedélyokmánynyal ellenkező intézkedéseket felfüggesz­teni s erről a nevezett ministernek további eljárás végett jelentést tenni. 24, §. A kereskedelemügyi m. kir. ministert megilleti a jog, hogy engedélyest a jelen engedélyokmány és az annak kiegészitő részét képező okmányokban megállapított kötelezettségei­nek, úgyszintén a kormány által az engedélyest kötelező törvények, szabályok, utasítások stb. alapján kiadott ren­deleteknek teljesítésére 100 frttól 10.000 frtig terjedhető bírság kivetése által szoríthassa. A kivetett és a kereskedelemügyi m. kir. minister által kitűzött záros határidő alatt az engedélyes által be nem fizetett birság a vasút bármely birtokából vagy annak jövedelméből egyszerű közigazgatási utón fog behajtatni. Azon eselre, ha a kiszabott pénzbírság a még letét­ben levő engedélyezési biztosítékból vonatnék le, enge­délyes ezen biztosítékot az eredeti összegre a pénzbírság levonásának napjától számítandó 14 nap alatt ismét kiegészíteni tartozik. Ha az engedélyokmányon vagy egyéb törvényes

Next

/
Oldalképek
Tartalom