Rendeletek tára, 1889
Rendeletek - 168. A kereskedelemügyi m. kir. ministernek 51.657. számú rendelete, a robbanékony tárgyak vasuti szállitásának szabályozása iránt kiadott rendelet némely határozmányainak módosítása tárgyában. (VII.Pótlék az 1880. évi július hó 1-én kiadott rendelethez.)
2182 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1889. lenniök, kitömendők, mire aztán a láda teteje ónozott facsavarokkal, melyek számára a lyukak ugy a fedélben, valamint a láda oldalaiban is már előzetesen kifurandők, jól megerősítendő. A láda, melynek fedele a tartalmat annyira leszorítsa, hogy ez utóbbinak lötyögése be ne állhasson, a robbantó gyutacsokkal rakott ládák felnyitására vonatkozó külön útmutatásnak a fedélre való felragasztása után egy nagyobb, szintén szilárdan készített és hasonló módon elzárandó faládába, a fedéllel felfelé állva elhelyezendő, azután a két láda közötti ür száraz csepüvel vagy szalmatekercsekkel betömendő. A második fedélnek lezárása után, melynek a belső ládát annyira kell megszorítani, hogy az meg ne mozdulhasson, a külső fedélre szintén az emiitett útmutatás és egy czédula ragasztandó, mely utóbbira a következő felírás teendő: »Robbantó gyutacsok —- ne fordítsd ! « »Megjegyzés: A robbantó gyutacsokkal telt ládák felnyitására vonatkozó, fentebb emiitett útmutatásnak a következő szöveggel kell bírnia: »Robbantó gyutacsokkal telt ládák akkép nyitandók fel, hogy legelőször is a külső láda fedeléből az ónozott csavarok srófbuzóval kivétetnek, mely munkánál ügyelni kell arra, hogy a láda, esetleg a kinyitást eszközlő egyénnek erős nekitámaszkodása folytán, fel ne dűljön. A belső fedélnek feltárása után a belső láda hasonló elővigyázattal ugyanily módon felnyitandó, mire aztán a csavarhúzó, valamint a láda oldalaiból kihúzott csavarok félreteendők. A belső ládában a robbantó gyutacsokat tartalmazó, papírban begöngyölitett szelenczék legfelsőbb rétegének átfogatán egy papírdarabokkal, szalmával, szénával vagy csepüvel kitömött ür lesz észrevehető. A kitömő anyagnak ezen űrből elővigyázattal való.