Rendeletek tára, 1889

Rendeletek - 98. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek 22,749. számú szabályrendelete, a véderőről szóló 1889. évi VI. t.-czikk 25. §-a alapján az egyéves önkéntesi szolgálatot teljesitő kir. tudományegyetemi, műegyetemi és jogakadémiai hallgatóknak adandó némely kedvezmény tárgyában.

1194 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1889. szolgálat teljesítése miatt 2, esetleg 4 félévre megszakítják, a beiktatás hatálya ezen időre is kiterjed (a nélkül azonban, hogy pusztán e beiktatás alapján bármely tanidő-beszámi­tásról szó lehetne)., s az ekként beiktatott hallgatóknak, á mennyiben az önkéntesi szolgálatot követő félév elején tanulmányaik folytatására katonai szolgálatuk igazolása mellett jelentkeznének, újból való beiktatásuk nem szük­séges. 2. §. Azok, kik egyéves önkéntesi szolgálatukat felsőbb iskolai tanulmányaik megkezdése előtt akarják teljesíteni, az egyetemi (műegyetemi vagy jogakadémiai) hallgatók közé való beiktatásukat (fölvételüket) kérhetik, a nélkül azonban, hogy egyúttal az illető kar (szakosztály) egyes tantárgyaira a tanároknál is beiratkozhatnának. Ezen beiktatás (fölvétel) hatálya szintén kiterjed a katonai szolgálat 2—4 félévére, s az ekként beiktatott (föl­vett) hallgatók, ha a katonai szolgálatot közvetlenül követő félév elején tanfolyamuk megkezdése végett beiratkozni óhaj­tanak, magukat újból beiktattatni (fölvétetni) nem tartoznak. 3. §. Ezen előzetes beiktatás (fölvétel) megkívántatik azoktól, kik már a középiskolákban elnyert Ösztöndíjukat felsőbb iskolai tanulmányaik megkezdése előtt teljesített önkéntesi szolgálatuk egy éve alatt is élvezni kívánják, úgyszintén azoktól is, kik önkéntesi szolgálatuk alatt ösztöndíjért kivannak folyamodni. *•%• Minthogy az új véderő törvény az egyévi Önkénteseknek nem adja meg többé azon jogot, hogy szolgálatuk helyét

Next

/
Oldalképek
Tartalom