Rendeletek tára, 1889

Rendeletek - 91. A m. kir. pénzügyministertől. – 17.124. szám. Ügyrend a törvényhatósági közigazgatási bizottságnak az 1888: XXXVI. t.-czikk 11. §-a szerint az italmérési jogokért járó kártalanitási összegek megállapitása tárgyában eljáró albizottsága részére.

MAGVARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 188f. 1155 gyalási napon, minden egyes napra 5—6 órai tárgyalási időt számítva, rendelkezésre álló időt kitölti, a kir. adó­felügyelő, vagy kirendelt helyettese rövid Írásbeli javaslatot tesz az albizottság elnökének, az elnök állandó akadályoz­tatása esetén az elnök helyettesének, a tárgyalási határnapok kitűzése iránt. Ebben a javaslatban ki kell terjeszkednie arra is, hogy tekintettel az illetőknek esetleg érdekeltségére is, a tárgyaláson ki elnököljön, s az elnökön kivül a tárgyalásra mely másik két tag hivassék meg, továbbá, hogy az albizott­sághoz tett ügyek mely sorrendben tárgyaltassanak. Ha az elnök a javaslatot elfogadja, azt egyszerűen, ha azt módositani kívánja, a módosítás eszközlése után aláírja és még olyan időben szolgáltatja vissza a kir. adőfelügyelő­nek, vagy kirendelt helyettesének, hogy az adó felügyelőnek ideje maradjon, az utasítás értelmében és rendelkezése sze­rint az albizottság elnöke és tagjai részére a meghívók, az érdekelt felek részére az idézvények kiállítására és kézbesí­tésére, illetve közzétételére. Ha az elnök a tárgyalási határ­napokat illetőleg óhajt módosításokat tenni, tekintettel kell lenni arra, hogy a tárgyalás határnapján a kir. adófelügyelő vagy kirendelt helyettese mással elfoglalva ne legyen. (Az utasítás 47. §-a.) Az aláirt javaslatot, a meghívókat és idéz­vényeket az albizottság elnöke, vagy az albizottság elnökének megbízásából a kir. adófelügyelő, vagy kirendelt helyettese irja alá. A meghívók és idézvények a helyben tartózkodó tagoknak és feleknek, valamint azoknak is, kik nem az albizottság székhelyén tartózkodnak, postán térti vevénynyel küldetnek meg. A meghívók legalább 14 nappal a tárgyalási határnap előtt adandók postára. A valamely tárgyalási határnapra beidézett felek ügye lehetőleg azon a napon, a melyre az idézés szól, de legkésőbb az ezt követő napon letárgyalandó és befejezendő. u*

Next

/
Oldalképek
Tartalom