Rendeletek tára, 1889
Rendeletek - 5. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministernek 5000. szám alatt valamennyi törvényhatósághoz intézett körrendelete, a halászatról szóló 1888. évi XIX. törvényczikk végrehajtása tárgyában.
22 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TARA. 1889. tárgyalására legkevesebb 1, legfeljebb 2 hóra terjedő határnapot kitűzni ; ez alkalommal a tárgyalás megtartásának helye is meghatározandó. A tárgyalások határidejének meghatározásánál figyelem fordítandó arra, hogy az ugyanazon halászati jogra nézve beérkezett többféle igények mindenesetre egy tárgyaláson összesítve, — az ugyanazon községben, illetőleg vízfolyásokon levő más jogosultságok tekintetében bejelentett többi igények pedig lehetőleg folytatólagosan tárgy altassanak le. Az alispán (polgármester) a tárgyalás kitűzésére vonatkozó határozatát köteles a bejelentővel, a meder tulajdonosával és a község volt földesurával egyenként külön kézbesitvény által, a netáni többi érdekeltekkel pedig az illető község házánál kifüggesztendő és azonkívül a szokásos módon közhírré teendő hirdetmény utján oly felhívással közölni, hogy a bejelentett igény ellenében netán fenforgó észrevételeiket írásban jelentsék be, vagy legkésőbb a tárgyalás alkalmával annál bizonyosabban terjeszszék elő, mert különben kifogásaik többé figyelembe nem vétetnek. A tárgyalás még az esetben is megtartandó, ha a bejelentett igény ellenében észrevétel nem adatott be. A tárgyalásról rendes jegyzőkönyv vezetendő, szükség esetén tanuk vagy szakértők hallgatandók meg. A tárgyalás befejeztével az alispán (polgármester) a halászati jog felett határoz. A határozat az igénylőnek, a meder tulajdonosának, a községnek, a volt földesúrnak és mindazoknak, kik észrevételeket adtak be, kézbesitendő. A hatósági eljárásnál felmerülő költségek a törvény 4. §-a értelmében az igénylő felet terhelik és általa előlegezendők. *• §• Az alispán által hozott határozat ellen közigazgatási úton felebbezésnek helye nincs ; az ezen határozatban meg nem nyugvó fél azonban a törvény 5. §-a értelmében birtokon kívül a határozat kézbesítésétől számitandó 6 hónap alatt jogai érvényesítése végett a bíróságnál pert indíthat. v