Rendeletek tára, 1889
Rendeletek - 59. A m. kir. honvédelmi ministernek 16.300. szám alatt valamennyi törvényhatósághoz intézett körrendelete, a véderőről szóló 1889. évi VI. törvényczikk végrehajtása tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1889. 965 Azok azonban, a kik a tényleges szolgálat elhalasztását, ha az nekik már megadatott, tényleg igénybe veszik, és igy a tényleges szolgálatot folyó 1889. évi október 1-én meg nem kezdik, a jelen pont első bekezdésében emiitett kedvezményt ezen időponton túl igénybe nem vehetik. 8. Azon orvosnövendékek, kik már a közös hadsereg vagy a honvédség tartalékába tartoznak, vagy még az év folyamán abba jutnak : az orvostudori oklevél elnyerése után, a tényleges szolgálatuk alatt tanúsított használhatóságukhoz képest, segéd-orvosokká vagy segédorvos-helyettesekké neveztetnek ki. Azon tartalékos orvosnövendékek, a kik az orvosi tanulmányokat abbanhagyják, vagy az egyetemi tanulmányok befejezése után három év alatt az orvostudori oklevelet el nem nyerik, az egészségügyi csapatokhoz helyeztetnek át. A közös hadsereg és a honvédség tartalékos orvosnövendékei tanulmányaik folytatását, illetőleg befejezését az állomány-csapatnál évenkint szeptember l-ig egyetemi látogatási bizonyítványokkal vagy más államilag érvényes okmányokkal igazolni kötelesek. 9. Azon gyógyszerész- és állatorvos-segédek, kik már a tartalékban vannak, vagy még a folyó évben abba jutnak, s az új védtörvény kihirdetése, illetőleg a tartalékba való áthelyeztetésük után egy év leforgása alatt az illető oklevelet elnyerik: a tényleges szolgálatuk alatt tanusitott használhatóságukhoz és a szükséghez képest járulnokokká, illetőleg al-állatorvosokká vagy gyakornokokká neveztetnek ki. Ellenben azok, kik az emiitett határidő alatt az oklevelet el nem nyerik, az egészségügyi, illetőleg a vonatcsapatokhoz helyeztetnek át. 10. Azon tartalékosok, kik a tényleges szolgálatot egyévi önkéntesi minőségben telj esitették, kivételes tényleges