Rendeletek tára, 1888
Rendeletek - 139. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministertől 42,741. szám. Az ó-budai főtérről a Filatori-gátig vezetendő gőzmozdonyú vasutra vonatkozó engedélyokirat.
1836 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TARA. 1888. Ezen engedélyokirat csak a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. minister előzetes jóváhagyása mellett lesz másra átruházható. 9. §. Az engedélyes köteles az engedélyezett vasút üzletérői a számadásokat a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministerium által kiadott számlázási minta szerint vezetni, s a lezárt üzleti számlát, a vagyonmérleg-, nyereség- és veszteség-számlával együtt, legkésőbb a számadási évet követő május hó végéig a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. rninisternek is bemutatni. Köteles továbbá az engedélyes a forgalom és üzlet eredményeit részletesen kitüntető évi jelentést szerkeszteni és közhirré tenni, s mindennemű, a felügyeleti hatóságok «által kivánt statistikai adatot beszolgáltatni. 10. §. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. minister jogosítva van magának úgy a pálya épitése, valamint az üzlet megfelelő fölszerelése és folytonos jókarban tartása felől minden részben meggyőződést szerezni és meghagyni, hogy a mutatkozó hiányok pótoltassanak. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. rninisternek .joga \an továbbá a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt és pályaigazgatást megvizsgálni és ellenőrizni. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. minister által kiküldött biztosnak jogában áll az igazgatóság és az ennek kebeléből netán kirendelt külön bizottságok ülésében, valamint az alakitandó részvénytársaság közgyűléseiben részt venni, nemkülönben a köz- vagy az állami érdekekre netán hátrányos, az engedélyokirattal ellenkező intéz-