Rendeletek tára, 1887

Rendeletek - 211. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek 35,222. szám alatt valamennyi megye és város közönségéhez intézett rendelete, a gyógyszerész-gyakornokok kiképzésére vonatkozó szabályrendelet közzététele tárgyában.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1887. 2211 tében és erkölcsi életében mutatkozó fogyatkozások azt követelnék, s a törvényhatóság azok alapján a szerződés felbontását szintén indokoltnak találja. A gyakornok szülei vagy gyámja a szerződést bár­mikor is felbonthatják; erről azonban a törvényhatóságot értesiteni tartoznak. A gyógyszerész a gyakornoknak a nála töltött tanidőről a tiszti főorvos által láttamozott bizonyítványt tartozik kiállítani. . 8. §. A gyakornoki tanidő azoknál, kik 6 középiskolai osztályt végeztek, három évig tart ; oly gyakornokokra nézve, kik érettségi bizonyítvány alapján vetettek fel, a gyakornoki idő két évre terjed. A gyakornoki idő rendszerint ugyanazon gyógyszer­tárban töltendő ki. Változás esetében köteles a főnök az illetékes ható­ságnak jelentést tenni, melyben a változás szükséges volta indokolandó. 9. §• A törvényhatóság a területéhez tartozó gyógyszer­tárakba felvett gyakornokokról pontos könyvet vezet. E könyvbe bevezetendő: a) A gyakornokul felvett egyén national ej a. t) Az okmányok, melyek alapján a felvétel történt. c) A felvétel éve és napja. d) A főnöknek neve és lakhelye. e) A gyakornok előmenetelére vonatkozó észrevé­telek (12. §.) f) Jegyzetek, melyek a gyakornokok kilépésére, hely­változtatásra, okmánymásolatok kiszolgáltatására vonat­koznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom