Rendeletek tára, 1887
Rendeletek - 78. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministeriumtól.12,820. szám. A torontáli helyi érdekű gőzmozdonyú vasutra vonatkozó engedélyokmány.
1358 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1887. ság és alárendelt közegei, vagy ez utóbbiak által egymás közt váltatnak. [ Jogosítva van azonban a közmunka- és közlekedésügyi ministerium a pályaigazgatósággal egyetértve, ezen üzleti vezetékeknek, amennyire azt az üzleti forgalom megengedi, — úgy állami, mint magántáviratok továbbadására, szokott ellenőrzés melletti használását kivánni és. elrendelni. Ez esetben azonban a használat módja és a távirás díjának az engedélyesek és a magyar állam közti megosztása külön egyezmény által fog szabályoztatni. Hasonlóan külön egyezményben állapittatnak meg az engedélyesek és a közmunka- és közlekedésügyi ministerium közt azon feltételek is, melyek a vaspálya mellett felépitett távirda-vezetékek felügyelését, fentartását s az azokon netalán későbben a vaspálya - igazgatóság kívánatára eszközlendő változásokat vagy áthelyezéseket s általában mindazon távirdai ügyeket illetik, melyek a fentebbi pontok által még nem szabályozvák. 19. §. Mihelyt a forgalom a jelenleg engedélyezett vonalon annyira növekedett, hogy az éjjeli szolgálat berendezése kivánatosnak vagy szükségesnek mutatkozand, az engedélyesek kötelesek saját költségükön mindazon berendezéseket eszközölni és mindazon biztonsági intézkedéseket megteiíni, melyek a fennálló szabályok és utasitások szerint szükségesek s illetőleg, a melyek a közmunka- és közlekedésügyi ministerium részéről, hivatkozással azon szabályokra, követeltetni fognak. Az engedélyesek kötelesek továbbá a közmunka- és közlekedési ministerium rendeletére minden kártalanítás nélkül egy másik vágányt az esetre kiépíteni, ha az en-