Rendeletek tára, 1886

Rendeletek - 170. A közmunka-és közlekedésügyi m. kir. ministeriumtól. 38,214. szám. A sióberki társulat alapszabályai.

780 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1886. adók felmentése és a pénztári maradvány feletti határo­zathozatal. A múlt évi számadás az esetenként kiküldendő két. társulati tagbői álló számvizsgáló bizottság által, mely választmányi tagok közül nem választható, tüzetesen elő­zőleg megvizsgálandó lesz, s ha tisztán igazgatási, vagy háromszáz forintot föl nem érő kisebb fentartási költsé­gekről szól, észrevételeinek kíséretében a közgyűlés alkal­mával betekintés végett a társulati tagok elé közszemlére; kiteszi. Azon számadások ellenben, melyek a fentjelzett ösz­szeget meghaladó fentartási vagy szabályozási munkála­tokra forditott kiadásokat tartalmaznak, harmincz nappali a közgyűlést előzőleg a számvizsgáló bizottság észrevéte­leivel minden érdekelt társulati taggal közlendők lesznek és csak azután hagyathatnak jóvá a közgyűlés által. A számvizsgáló bizottság által megvizsgált és a. közgyűlés által letárgyalt számadás másolata — az ok­iratok melléklése nélkül — a közgyűlés napjától számí­tandó 30 nap alatt a társulat mellé rendelt ministeri megbízottnak a közmunka- és közlekedésügyi m. kh\ minister úrhoz leendő felterjesztés végett, a közgyűlési határozat hitelesített másolatával együtt bemutatandó ; f) a jövő évi kiadásokról szóló költségvetés megálla­pítása ; g) kölcsönök felvételének elhatározása és e kölcsönök elhasználása ; h) kilométerenkint hat forinttal meghatározott tarta­léktőke feletti intézkedés, mely összeg a társulat egyéb pénzeitől elkülönitve, az enyingi takarékpénztárba akként elhelyezendő, hogy szükség esetében azonnal folyóvá té­tethessék. A kölcsönök felvételéhez az összes érdekeltek általa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom