Rendeletek tára, 1886
Rendeletek - 166. A m. kir. igazságügyministernek 36,083. szám alatt a kir. törvényszékekhez, kir. járásbiróságokhoz és kir.ügyészségekhez intézett körrendelete, a, külföldre menekült bűntettesek kiadatásának kieszközlésénél követendő eljárás tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1886. 771 tessenek, a melynek területén a kiadandó egyén átszállítását óhajtjuk. De szükséges az is, hogy ezen közlés időhaladék nélkül s lehetőleg a kiadatási kérelemmel egyidejűleg történjék, hogy az átszállítás iránt a kiadatás engedélyezéséig határozat hozható legyen s ez által a hazaszállítás akadályba ütközése elkerültessék. Rendelem ennélfogva, hivatkozással az 1885. évi május hó 15-én 21,687. sz. alatt kiaí'o* gazságügyministeri rendeletre, hogy azon esetben, a midőn valamely bűntettesnek nem szomszédos államtól leendő kiadatása végett tétetik hozzám felterjesztés, a kiadatás alapjául szolgáló okirat (elfogatási parancs, nyomozó-levél, Ítélet, stb.) annyi eredeti kiadmányban terjesztessék fel hozzám, hogy ezekből egy-egy példányt azon államok kormányának is megküldhessek, a melyeknek területén az átszállítás eszközlendő lesz. Megjegyzem, hogy az osztrák kormánynak is kell egy ilyen okirat-példányt küldeni azon esetben, ha az üldözött egyén osztrák területen szállítandó át. Kelt Budapesten, 1886. évi november hó 6-án. Fabiny Teofil, s. k.