Rendeletek tára, 1886

Rendeletek - 199. A m. kir. pénzügyministernek 52,506. számú szabályrendelete, a kereskedésre szánt bornak Budapest főváros-zárt területén föltételes adómentesség mellett való kezelése tárgyában.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1886. 1089 hogy az eladófél részére a 10. §. ötödik bekezdése értelmé­ben az V. számú minta szerint igazolvány állitandó ki. 10. §. A föltételes adómentesség mellett kezelt borok át-, illetve kivitele. A föltételes adómentességet élvező borkereskedő köte­leztetik azon bormennyiséget, melyet a főváros zárt terüle­téről adómentesen kiszállitani szándékozik, a 8. g-ban megjelölt II. sz. minta szerint 2 példányban szerkesztendő nyilatkozat kiséretében a fogyasztási adófőhivatal elé állí­tani, s a nyilatkozatnak egyik, az átviteli lajstromhoz csato­landó példányán, esetleg annak a fél által leragasztható szélén, a vevőfél nevét és lakhelyét is kitenni. A fogyasztási adófőhivatal a szállítmányt két közege (egy fogyasztási adóhivatali tisztviselő és egy pénzügyőr) által megvizsgáltatja, s miután meggyőződést szerzett arról, hogy a szállítmány tényleg természetes és romlatlan bort tartalmaz, azt a VI. számú minta szerinti átviteli lajstromba bevezeti s arról átviteli bárczát állit ki két szelvénynyel; a nyilatkozat egyik példányát az átviteli lajstrom törzsbár­czájához csatolja, másik példányát pedig a két átviteli bárczaszelvénynyel együtt a borszállitmány kíséretére kiren­delt pénzügyőrnek adja át, mely iratokkal a bejelentett bor­mennyiség a megjelölt kilépti hivatal elé állitandó. A kilépti hivatal szabályszerű szemle után a borszál­litmány kilépéséről a VII. számú minta szerinti kiviteli lajstromból kilépti bárczát állit ki ; az átviteli bárcza-szel­vény balfelőli (középső) példányát a kiviteli lajstrom meg­felelő szelvényszámához csatolj a s a kilépti bárczát a nyi­latkozattal együtt a fogyasztási adófőhivatalnak megküldi. 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom