Rendeletek tára, 1885
Rendeletek - 144. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministeriumtól. – 21,900. szám. A marosludas-beszterczei helyi érdekű vasut engedélyokmánya.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1885. 687 távirda-oszlopokat s a többi összes távirdaépitési anyagokat az építendő pálya mentén a m. kir. távirdaigazgatás által meghatározandó módon és időben, a már lerakott vasúti vágányon saját költségükön szétosztani. Az üzleti vezetékek átadásakor az engedélyesek számlájára épített üzleti vezetékek összes leltári állománya az engedélyesek birtokába megy át. Jogában áll azonban a m. kir. távirdaigazgatásnak a vaspálya mentén fenálló oszlopokra bármikor államtávirdavezetékeket alkalmazni és ekkor a távirdaoszlopok az állam költségén való fentartásának kötelezettsége mellett a m. kir. távirdaigazgatás ingyen tulajdonába mennek át. A vasutüzleti távirdavezetékeket az engedélyesek a m. kir. távirdaigazgatás szokott ellenőrködése mellett kizárólag csak azon sürgönyzésekre használhatják, melyek a vasúti üzlet czéljaiból az igazgatóság és alárendelt közegei vagy az utóbbiak által egymás között váltatnak. Jogosítva van azonban a m. kir. távirdaigazgatás a pályaigazgatósággal egyetértve, ezen üzleti vezetékeknek, a mennyire az üzleti forgalom megengedi, ugy állami, mint magánsürgönyök továbbítására illő ellenőrzés melletti használását kívánni és elrendelni. Ez esetben azonban a használat módja és a távírás díjainak az engedélyesek s a m. kir. távirdaigazgatás közti megosztása külön egyezmény által fog szabályoztatni. Hasonlóan külön egyezményben állapittatnak meg az engedélyesek s a m. kir. távirdaigazgatás közt azon feltételek, is, melyek a vaspálya mellett felépített távirdavezetékek felügyeletét, fentartását s az azokon netalán későbben a vaspálya-igazgatóság kívánatára eszközlendö