Rendeletek tára, 1885

Rendeletek - 35. A földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministernek 10,228. szám alatt valamennyi törvényhatósághoz intézett körrendelete, az épitőmesterségek gyakorlása tárgyában 46,188/1884. szám alatt kiadott rendelet 6. §-ának értelmezése iránt.

260 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1885. akár iparigazolvány nélkül) már önállóan gyakorolta, vagy azt, hogy legalább 2 éven át szakbavágó munkával foglalkozott. 2. §. E kellékek igazolása esetén az elsőfokú iparhatóság a követ­kező bélyegmentes iparigazolványt állítja ki: szám. Iparigazolvány. N N i lakos kellően bejelentette, hogy T&r< / területén épitési engedélyhez nem kö­tött építkezési munkálatok végzésével kivan foglalkozni. Miután az 1884 : XVÍI. t.-cz., valamint a földmivelés-, ipar­és kereskedelemügyi kir. ministerium részéről 1885. évi márczíus hó 12-én 10228. sz. a. kiadott rendelet 1. §-a által előirt kellé­kekkel igazolta azt, hogy ezen építkezési munkálatok végzésére jogosult, N N urat szám alatt bejegyeztük iparlajstromunkba és részére ezen iparigazolványt ki­adtuk azzal a megjegyzéssel, hogy N N ...ur csakis olyan építkezési munkálatokat végezhet, a melyek nincsenek épitési engedélyhez kötve. Kelt mint elsőfokú iparhatóság. 3. §. A kiszolgáltatott iparigazolvány az ipartörvény végrehajtásáról szóló 1884. évi augusztus hó 26-án 39,266. sz. a. kelt átalános rendeletem 10. §-a értelmében az E) betűvel jelölt iparlajstromba vezetendő. 4. §. Minden egyébre nézve a 39,266/884. sz. a. kelt átalános ren­deletem intézkedései az ezen iparigazolvány alapján müködŐ iparosokra is teljes mérvben alkalmazandók. Budapesten, 1885. évi márczius hó 12-én. A minister helyett : Matlekovits, s. k., h. államtitkár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom