Rendeletek tára, 1885
Rendeletek - 282. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministernek 39,507. szám alatt valamennyi törvényhatósághoz intézett körrendelete, a vontató utak és a szabad kikötés tárgyában. - A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministernek 39,507. szám alatt valamennyi folyammérnöki és államépitészeti hivatalhoz ugyane tárgyban intézett rendelete.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. Í&85. 2301 12. §• A szabad kikötő díj nélkül, vagy a kikötői berendezések a 10. §-ban emiitett dijak lefizetése mellett, csak 8 napig használhatók. 13. §. Azon díjak, melyeket a vizi-jármüvek tulajdonosai azon esetre fizetnek, ha a kikötőt vagy a berendezéseket a 12. §-ban említett határidőn túl is igénybe veszik, a 11. §-ban szabályozott módon állapittatnak meg. Ezen díjak fokozatosak is lehetnek a szerint, a mint a vízi jármű hosszabb vagy rövidebb ideig marad a kikötőben. A helyi szabályzat egyébként, ha a forgalmi viszonyok, ugy kívánják, kimondhatja, hogy bizonyos határidőn túl sem hajó, sem tutaj a kikötőben nem maradhat, vagy a berendezéseket nem használhatja. 14. §. A szabad kikötő hely kijelölésével egyidejűleg minden község a jelen szabályrendelet 6. és 7. §-ában szabályozott eljárás szerint gondoskodni tartozik arról is, hogy a vizí jármüvekről és a vizi jármüvekre az árúk kies beszállítása és az utasok ki- és beszállása végett alkalmas hely jelöltessék ki. 15. §. Egyes hajózási vagy tutajozás! vállalatok az illető községnél kérhetik, hogy részükre a szabad kikötő helyen kívül más alkalmas hely a kikötésre és az árúk ki- és berakására, valamint az emberek és állatok ki- és beszállására jelöltessék ki és a községek ezen kérésnek, a menynyiben hasonló czélra a szabad kikötő megcsonkítása nél147*