Rendeletek tára, 1885

Rendeletek - 276. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek 49,225. számú rendelete, a középiskolába járó izraelita tanulóknak az irás és rajzolás alól szombati napon való felmentése tárgyában.

2Î16 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1885. 3. À fölmentett tanuló az illető órában, fö ! mente tt­sége daczára, jelen tartozik lenni s ha lehetséges, például a mennyiségtannál, szóbeli feleletre fel is hívható, sőt a rajzolásnál a rajzolandó tárgy szóbeli értelme­zésére is. Ha a tanosztály csupa írással vagy rajzolással van elfoglalva — s magyarázat nem fordul elö — a felmen­tett tanuló ez idö alatt ugyané tantárgy elméleti vagy értelmező leczkének ismétlésével tartozik foglalkozni; szépirási órán más tárgy ismétlésével is foglalkozhatik, de csakis, ha magyarázat nem fordul elő. Az ily tanuló irása más dolgozataiból bírálandó meg. Minthogy azonban szépirási óra hetenkint csak egy­szer tartatik, a lehetőség szerint azon kell lenni, hogy az ily óra szombatra ne essék. 4. A fölmentett tanulók egyéb órákon 1 annál be­hatóbb vizsgálatnak vetendök alá. Felhívom a kir. főigazgatóságot, hogy [e tekintet­ben a vezetése alatt álló középiskolákat értesitse azzal, hogy a fölmentés egyes eseteiben az itt foglaltak értel­mében járjanak el. Kelt Budapesten, 1885. évi deczember hó 12-én. Trefort. s. k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom