Rendeletek tára, 1885

Rendeletek - 238. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministeriumtól. – 40,175. szám. A Körös-Tisza-Marosi ármentesitő és belvizszabályozó társulat alapszabályai.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1S85. 1851 Felügyelnek a társulati védelmi anyagoknak a mérnö­kök utasitásához képest való pontos szétosztása iránt. Egyáltalában ugy a gátvédelem, mint a belviz­szabályozás körül felmerülő minden teendőjében segéd­keznek a mérnököknek s teljesítik mindazt, mivel ugy az igazgató, mint a társulati mérnökök által a társulat érdekéből megbízatnak. írnok. 51. §. A szakasz-igazgatósági iraok a szakasz-igazgatóság­nál felmerülő mindennemű irodai teendőt végez, igtató és kiadói könyveket vezet s az irattárt kezeli. Örök és szolgák. 52. §. Az őrök és. szolgák az illető szakasz-igazgatók által fogadtatnak fel. Számukat a főigazgató előtérjesz­tés.ére a központi választmány állapitja meg. 53. §. A társulat vízvédelmi tartalék-tőkéjének összege a társulati gátvonal minden egy kilométere után egyezer forintban állapittatik meg. Ezen árvédelmi alaptőke a társulat egyéb pénzeitől elkülönitve kezelendő, ugy hogy szükség esetén azonnal folyóvá tétethessék. Ha pedig az alaptőke árvédelemre részben vagy egészen felhasználtatnék, e czélból eszközlendő külön kivetések által ugyanazon évben eredeti összegére helyre P Gr. Károlyi Tibor, s. k. 40,175. szám. *• elnök­Jóváhagyom. Kelt Budapeslen, 1885. évi november hó 14 én. (P. H.) B. Kemény Gábor, s. k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom