Rendeletek tára, 1885

Rendeletek - 224. A m. kir. honvédelmi ministernek 52,100/IX. számú körrendelete, az 1885. évi ujonczállitás különféle mozzanatairól szerkesztendő statisztikai kimutatások tárgyában.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1885. 1799 ha valamely más elővezetett és besorozott egyén utó­lagosan és még november hó 30-dika előtt elhalálozott. b) A sorozó járást képező mindegyik községnek vagy helységnek, s másfelől a községhez vagy helységhez csak közigazgatási tekintetben tartozó, de a község vagy helység saját határán kivül eső külön és önálló határok­kal biró pusztának vagy telepitvénynek adatai szorosan elkülönitve, s a községek vagy helységek neveinek a megszabott rend szerint való beiktatásával mutatandók ki. A sorozójárasok pedig, jelen rendeletem 2-dik be­kezdéséhez képest, kizárólag az általam megállapitott alkatrészek szerint veendők fel. c) Az egyetértőleg történt megállapodás jeléül, a kimutatások nemcsak a járásbeli tisztviselőnek, illetőleg a törvényhatóság első tisztviselőjének is részéről, hanem a hadkiegészitési kerületi parancsnokság által is egytől egyig aláirandók. A kimutatások felterjesztésére alább kitűzendő határ­időt megelőzőleg, előleges és azonnali jelentés teendő hozzám mindazon esetekben, a midőn az adatokra nézve és pedig a valódi tényállásnak megfelelőleg, nem jöhetne létre az egyetértő megállapodás. Ezen jelentéshez mind a járásbeli tisztviselőnek mind a .hadkiegészitési kerület parancsnokságának rész­letes és iudokolt nyilatkozatai is, a fenforgó kérdések felvilágosítása mellett, azon czélból lesznek csatolandók, hogy azok alapján meghozhassam döntő határozatomat. Ezek után, a kimutatások felterjesztésének szorosan betartandó határideje gyanánt, folyó évi deczember hava 10-ik napját tűzöm ki, s elvárom, hogy azok ezen határ­időig, sorozój árasonként szerkesztve, mindegyik soiozó­járasból hibátlanul és hiány nélkül annál inkább be fog­nak hozzám érkezni, mivel ezen adatoknak a hatóságok

Next

/
Oldalképek
Tartalom