Rendeletek tára, 1885
Rendeletek - 212. A magyar királyi honvédelmi ministernek 51,870/VIII. szám alatt az összes törvényhatóságokhoz kibocsátott körrendelete, az átdolgozott védtörvényi utasitás életbe léptetése tárgyában.
17 IG MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1885. Hasotilag a fen ti érinteti tanintézetek oly szegényebb sorsú tanulói is, a kik a rendes és nyilvános tanulók sorába tartoznak, erkölcsi jó magaviseletűek, a főtantárgyakbói kitűnő osztályzatot nyertek, az illető ministerium javaslatára, a közös hadügymiriister beleegyezésével, mint egyévi önkéntesek léphetnek hadi szolgálatba, melynek tartama alatt ruházati,' felszerelési és élelmezési költségek a közös hadügyi költségvetésből fedeztetnek. Ha ezen önkéntesek egyévi szolgálatukat betöltötték s a tartalék-» és honvédtisztek részére szabályozott vizsgát jó sikerrel letették, mint tisztjelöltek a szükséghez képest sorrendben tartaléktisztekké neveztetnek ki. Ezen tisztek további védkötelezettségük ideje alatt még három, mindannyiszor legtovább négyheti tartamú fegyvergyakorlatra berendelendők. Mozgósítás esetében az ily tisztek kilencz éven belől a mutatkozó szükséghez és a hadügyér elhatározásához képest vagy a hadseregnél vagy a honvédségnél, kilencz éven túl pedig törvényes rendeltetésükhöz képest a honvédségnél alkalmazandók.] b) A hadi tengerészeinél. Azon tengerészek, a kik általános műveltségükre nézve ugy, mint szintén belföldi tengerészeti tanintézetekben jó sikerrel végzett tanulmányaikra nézve is, magukat bizonyítványokkal igazolják, a hadi tengerészetbe egyévi önkéntes szolgálatra befogadtatnak a nélkül, hogy ruházati és élelmezési költségeiket sajátjukból kellene fedezniük és jó sikerrel letett vizsga után a szükséghez képest tengerészeti tartaléktiszteknek neveztetnek ki. Ezen tartaléktisztek háború esetében bárminemű tengerészeti szolgálatra kötelezvék. 23. §. c) Orvosok és állatorvosok. Az orvosok és orvostanulók egyévi önkéntes szolgálatukat katonai kórházakban, az állatorvosok és állatorvos-tanulók pedig mint állatgyógyász-gyakornokok valamely szekerész-században is teljesíthetik, ha erre való képzettségüket igazolják. Háború esetében szolgálatkötelezettségükhöz és a szükséghez képest a sorhadban (hadi tengerészetben), a