Rendeletek tára, 1884
Rendeletek - 117. A m. kir. belügyministernek 37,061. számú körrendelete, a kolera-járvány behurczolása elleni óvintézkedések tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1884. 693 117. A m. kir. foelügyministernek 37,061. számú körrendelete, a kolera-járvány behurczolása elleni óvintézkedések tárgyában. A napi lapok hire szerint Toulonban nagyobb számmal koleraesetek merültek fel s azok folytán halálozások is történtek. Noha a kolerának felmerülte, annak keletkezési, esetleg behurczolási módja hivatalosan még eddig konstatálva nincsen, mindazonáltal, mivel állítólag kolera folytán halálozások fordultak elő, az ügy a hazai egészségügy megóvása érdekében jelentőséggel bir. Tekintettel arra, hogy a szóban levő betegedés ezúttal Európának egyik aagyobb forgalommal biró helyén merült fel s ennélfogva az elhurczolás veszélye is nagyobb'; tekintettel továbbá a beállott meleg évszakra : a gondos elővigyázat tanácsolta gátló és óvintézkedéseknek kellő időben való előzetes megtétele már azért is mulhatl nul szükségesnek mutatkozik, nehogy az ország a bekövetkezhető veszélylyel szemben készületlenül találtassák. Ezen szempontból kiindulva, szükségesnek tartom ezennel elrendelni, hogy mindaz, a mi az Egyptomban felmerült hasonló alkalommal 1883. évi július 6-án 36,605. sz.a. kelt körrendeletemben foglaltatik, a legnagyobb erélylyel és pontossággal foganatosittassék, jelesül pedig azon intézkedések, a melyekre nézve a fenti rendelet 45