Rendeletek tára, 1884

Rendeletek - 156. A m. kir. pénzügyministeriumtól. — 41,097. szám.Oktatás a szesztermelés, valamint sajtolt élesztönek a szesztermeléssel együttes készitése után az 1884. évi XXI. t.-cz. alapján járó fogyasztási adónak kiszabása, beszedése és ellenőrzése iránt.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. lSttt. 1097 felállítva legyen és a falazat megsértése nélkül helyéből el ne mozdiltathassék. Ezen feltétel teljesítésére a vállalkozó egész szigor­ral szoritiindó, valamint külön figyelem fordítandó arra is, hogy az állványmk szilárd alapja legyen, és szük­ség esetében vasrács által biztosittassék. Az állvány felállitásánál továbbá figyelemmel kell lenni arra is, hogy az állványra állított szeszmérőgép­nek azon nyílása, melyen a szesz befolyik, a hűtőkészü­lékkel szemben és alacsonyabb legyen azon nyilasnál, •melyen a szesz ezen hűtőkészülékből kifolyik, ugy, hogy a szesz az egyenes összekötő csövön át minden fenn­akadás nélkül folyhassék a szeszmérőgépbe. Azon követelés > hogy az összekötő cső egyenes (görbület nélküli) legyen, természetesen nem zárja ki azt, hogy annak két vége a hűtőkészülék és a szeszmérő­gépnek összeköttetésére szükséges irányba hozassék. Az állvány felülete a szeszmérőgéphez tartozó áll­vány-táblához és alapja az állvány magasságához legyen helyes arányban. Azon esetben, ha a szeszmérőgéppel összekötendő főzőkészülék (hűtőkészülék) nem földszinten van felál­lítva, akkor az állvány netán létező erős kőfalboltoza­ton, vastáblákon, melyek vasgerendákon (Traversen) vagy vaspolczokon (Konsolen) elmozdithatlanul megérő­sitvék, állitható fel. Különös figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy az emiitett vasgerendák vagy vaspolczok szilárd és min­den rázkódás ellen biztosított alappal (kőfalazatból vagy vasból) bírjanak és a szeszmérőgép felállításához meg­kívántató egyéb feltételek teljesíttessenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom