Rendeletek tára, 1883
Rendeletek - 71. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. minister által 14,206. szám alatt az 1880. évi XXXI. törv.-czikk 1. §-a, s Ő cs. és Apost. kir. Felségének Bécsben 1883. évi április hó 19-én kelt legf. elhatározása alapján, — a rétszilas-szegszárdi helyi érdekű vasut épitésére és üzletére nézve kiadott engedélyokmány.
Magyarországi Rendeletek Tára. 1883. 581 kívánatosnak vagy szükségesnek mutatkoznék, az engedélyesek kötelesek lesznek a felvételi helyiségek, jelzés, pálya-felügyelet s minden más, a rendszeres üzlet fentartása czéljából szükséges intézkedésekre nézve a pályát a m. kir. kormány részéről az első rendű vaspályák érdemében kiadott szabályok s utasítások szerint kiegésziteni s berendezni, s a kormány részéről teendő e részbeni intézkedéseket saját költségükön s illetőleg az építési alap felemelésével foganatosítani. Ezen kötelezettség teljesitése azonban csak az engedélytartam első 70 éve alatt követelhető, a hátralevő engedélytartam alatt pedig a pálya ily módoni átalakítása csak a kormány s az engedélyesek közt e részben kötendő egyezmény alapján eszközölhető. Végre kötelesek engedélyesek a forgalmi eszközöket, síneket és egyéb az építésnél használandó anyagokat a belföldön szerezni be, s ettől eltérésnek csak akkor lehet helye, ha kimutattatik, hogy azok a belföldön hasonló feltételek alatt be nem szerezhetők. 1- § Az engedélyesek kötelesek a részletterveket az engedély jogerőre emelkedése napjától számitott egy hónap alatt a kormánynak előterjeszteni, s az épitést a pálya közigazgatási bejárása eredményének jóváhagyásától számitott egy és fél év alatt befejezni s a pályát a közforgalomnak átadni. Jogukban áll azonban az engedélyeseknek, a pályavonal egyes részeit is, mihelyt azok az üzlet biztonságának megfelelően kiépítve lesznek, s ha más üzletben lévő vasúttal összeköttetésben állanak, a fentemiitett határidő előtt külön-külön is a közforgalomnak átadni. V