Rendeletek tára, 1883
Rendeletek - 19. A m. kir. igazságügyministernek 427/1. M. E. számú rendelete, a királyi járásbiróságok hatósági köréhez tartozó bűnügyekben a felebbviteli biróságok szabályozásáról és a felebbvitel korlátozásáról intézkedő 1883 : VI. törvényczikk hatályba léptetése tárgyában.
204 Magyarországi Rendeletek Tára. 1883. 8. A kir. járásbíróság a másodbiróság Ítéletének leérkezte után az 1880. évi 2265. I. M. E. szám alatt kiadott rendelet 86—90. §§-aiban meghatározott eljárást kövesse; magától értetvén, hogy hivatalból üldözendő vétségnél és kihágásnál csupán a másodbirósági Ítélet tartalmának közlése czéljából az ügyre vonatkozó A) táblázatot a kir. ügyészhez, miután azon ítélet előtte már ugy is ismert, megküldeni nem kell. Ha azonban a kir. járásbíróság azt látja, hogy a másodfokú bíróság ítélete a kir. ügyészszel a törvényszéknél kiadói tévedésből nem közöltetett, ugy ezen czélból intézkedjék, — illetve az A) táblázatot a 8. rovatnak kitöltése után a kir. ügyésznek küldje meg. (2265/880. I. M. E. sz. rendelet 17. §-ának 6. bekezdése.) 9. A kir. törvényszék az általa mint másodfokú bíróság által felülvizsgált bűnügyekre vonatkozó iratokat irattárában V|f. jel alatt kezeli. Kelt Budapesten, 1883. évi február hó 6-án. Dr. Pauler Tivadar, s. k.