Rendeletek tára, 1883

Rendeletek - 10. A m. kir. honvédelmi ministernek 7051. számú körrendelete, a védkötelesek orvosi megvizsgálását tárgyazó utasitás, valamint a hadsereg és hadtengerészet ujonczainak és póttartalékosainak a különböző fegyvernemekhez és hadseregbeli intézetekhez való kiválasztására és beosztására vonatkozó szabályzat közzététele és hatályba léptetése tárgyában.

ÍÍ4 Magyarországi Rendeletek Tára. Î883. a) hogy azon eddigi szabály, mely szerint a 764 milliméternyi legkisebb mellterjedelem hiánya már ma­gában véve és különben erős és egészséges testalkat mellett is, kizárta a hadképességet, megszüntette­tett, s ennélfogva a mellterjedelem megmérése is el­marad ; b) hogy az emiitett újabb utasitás 2. mellékletének B. jegyzékében elősorolt testi fogyatkozások mellett, a védkötelesek yföltételesen alkalrnasak< gyanánt osztályo­zandök és mint ilyenek, a kijelölt különleges fegyver­nemhez vagy hadseregbeli intézethez, illetőleg a honvéd­séghez be lesznek sorozhatok. Ezen újabb utasitás életbeléptetése tekintetébőlj szintén a közös ministerrel egyetértőleg, rendelem, a mint következik : 1. Az ujoncz- és póttarlaléki jutalékba eső, avagy hivatalból állított, s >feltételesen alkalmasoknak< osz­tályozott azon védkötelesek tekintetében, a kik az ehö vagy második korosztályba tartoznak, — addig is, mig ezen feltételesen alkalmas védköteleseknek miképen leendő felhasználása véglegesen szabályoztatik — egyelőre azon eljárás alkalmazandó: hogy azok »visszabelyezendők< T ha azon különleges fegyvernemhez vagy hadseregbeli intézethez, a melyhez fogyatkozásuk daczára is, alkal­masok volnának, az ennél különben megkivántató alkal­masság hiánya miatt be nem sorozhatok, avagy ha azon hadkiegészítési kerületből, a melynek területén az ily feltételesen alkalmas hadköteles községi illetőséggel bir, az illető sorozási évben a fentebb jelzett fegyver­nemhez és a hadseregbeli intézethez, ujonczok egyálta­lában nem soroztainak be, vagy végre, ha ezen fegyver­nemek és -hadseregbeli intézetek különleges jutaléka, az emiitett hadkiegészítési kerületben, kizárólag föltétele-

Next

/
Oldalképek
Tartalom