Rendeletek tára, 1883
Rendeletek - 9. A m. kir. honvédelmi ministemek 5555. számú körrendelete, az 1883. évre megszavazott ujoncz- és póttartaléki jutalékok kiállitása tárgyában.
Magyarországi Rendeletek Tára. 1883. 99 Azon kedvezmény megadása tekintetében pedig, — a mely a fentebb emiitett mezei gazdákat, ugy szintén a papjelölteket, papnövendékeket és a fögymnasium két utolsó évfolyamából besorozott, s a hittudományok hallgatására készülő tanulókat, s végre a népoktatási tanintézetek és tanító-képző intézetek tanitóit, tanítójelölteit és növendékeit, az 1882. évi XXXIX. törvényczikk 5. és 6. szakaszához képest illeti meg, — az ezen törvényczikk végrehajtását tárgyazó utasítás VII. és VIII. fejezete 4. s IX. fejezete 3. pontjainak és a régibb védtörvényi utasítás 56. szakaszának értelmében, akár a fősorozás alkalmával, akár az utóállitásoknál, a sorozóbizottság van hivatva határozni. E részben tehát az újabban megállapított szabályokra és ezekhez képest leendő alkalmazkodásra mind a sorozó-járások tisztviselői, mind a sorozó-bizottságok polgári elnökei figyelmesekké teendők. Azon pótlegények, a kik az ujonczjulalékból még a sorhadi tényleges szolgálati kötelezettség ideje alatt a póttartalékba áthelyezett és a póttartaléki jutalékba beszámított mezei gazdák helyett, az emiitett utasítás IX. fejezete 2. pontjának harmadik bekezdéséhez képest, az ujonczjutalék javára lesznek kiállitandók, az ide csatolt B) mintájú kimutatásban még nincsenek jelezve, a menynyiben az idei fősorozás alkalmával még nem fordulhatnak elő; azonban az idei hadjutalék végleges számbavételéről szóló kimutatásban a fedezendő pótlékok czíme és rovata alatt már meg fognak említtetni. 6. A felhívott korosztályokba tartozó s testi fogyatkozásuk miatt a katonai felülvizsgálóbizottság által is elutasított azon egy évi önkéntes-jelöltek igénye és fölvétele iránt, a kik ebbeli igényöket még az illetékes sorozó-járásbeli rendes ujonczállitás kezdete előtt beje7*