Rendeletek tára, 1883

Rendeletek - 8. A m. kir. honvédelmi ministernek 1671. számú körrendelete, az állandó felülvizsgáló bizottságoknak működése tárgyában.

Magyarországi Rendeletek Tára. 1883. 93 hogy több községből, a felülvizsgálatra kijelölt had­kötelesek mellé aránytalanul nagyszámú kísérők rendel­tettek ki, s a szállítás csaknem minden egyes községből elkülönítve eszközöltetett. Utasítom ennélfogva a törvényhatóság közönségét, hogy ily fölösleges költségek elhárítása tekintetéből hatályosan intézkedjék az iránt, hogy a felülvizsgálatra rendelt egyének, vagy az elővezetéssel megbízott járás­beli tisztviselőnek lakhelyén, vagy a körülményekhez •és a helyek fekvéséhez képest, valamely alkalmasabb és közelebb eső helyen összpontosittatván, s ott a járás­beli tisztviselő, vagy ennek helyettese által, a személyes azonosság megállapítása után, a községbeli kísérettől átvétetvén, a felülvizsgálat székhelyére csakis a leg­szükségesebb számra szorított felügyelők kíséretében, és együttesen szállíttassanak el. Ugyanezen módozat alkalmazandó azon esetben is, ha ugyanazon egy időben több sorozó-járásból egyszerre történik a felülvizsgálandó egyének elővezetése. Elvárom továbbá a törvényhatóság közönségétől, hogy a felülvizsgálandó egyéneket, költségkímélés tekintetéből, lehetőleg együttesen fogja a felülvizsgáló bizottság elé vezetni. Az állandó vegyes felülvizsgáló bizottságok szék­helyei és azoknak területi köre a '//. alatt ide csatolt kimutatásból vehető ki, a melynek egy-egy példánya tudomás és alkalmazkodás végett az illető tisztviselők­nek is ki lesz adandó. Végre figyelmeztetem a törvényhatóság közönségét, hogy az árviz veszélye miatt egyelőre megszüntetett szegedi állandó vegyes felülvizsgáló bizottság, az idő­közben helyreállott viszonyok folytán, működését ismét meg fogja kezdeni, s ennélfogva mindazon rendeleteim,

Next

/
Oldalképek
Tartalom