Rendeletek tára, 1883
Rendeletek - 142. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek 26,130.szám alatt valamennyi törvényhatóság közigazgatási bizottságához intézett körrendelete, az iparos tanulók iskoláztatása ügyében.
Ill* Magyarországi Rendeletek Tára. 1883. Vázlatrajzok nyomán a különböző vetületek körvonalának szabatos felrajzolása mérték szerint. Kisebb méretű egyszerűbb és Összetettebb vázlatrajzoknak nagyobb méretben való kidolgozása, és utasítás szerint való módositása. Az alak ábrázolásának ily begyakorlása után, a vetületekhez különböző metszeteknek, és a fontosabb rész» leteknek szerkesztése, vagyis teljes műszaki rajz készitése. Végre adott feltételek és mérték szerint egyes bútorok, kisebb használati, s épületfelszerelési tárgyak szerkesztése, tervezése. A szabadkézi rajzolásnál sik és domború ékítmények folytatólagos rajzolása ; különös tekintet forditandó az oszloprendszerekf párkányzatok, talapzatok s az épitészet köréből az asztalos-iparban használatos egyéb szerkezeti részletek megismertetésére, s azok szabályos rajzolására; a diszitési részletekből — a melyek már lehetőleg az alkalmazás, a bútorok köréből veendők —- csak annyi közlendő, hogy az a szerkesztő rajz rovására ne essék, és hogy a tanuló a különböző stylek jellegét felismerni s megitélni tudja. E czélból különböző stylű, kiválóbb régi és újabb butorneműek ábráinak bemutatása és másolgatása, valamint figurális és állati alakzatok rajzoltatása is szükséges. A kocsigyártók és kádárok az asztalosokhoz sorozandók, amazok oktatásánál azonban a fősúlyt a mértani rajzra kell fektetni. A szakrajzolás tárgya a kocsigyártóknál a közönséges szekerek, továbbá a kocsik alkatrészeinek — kerekek, tengelyek, az alj, az oldalak, a szekrény stb. rajzolása, a leggyakrabban előforduló fakötésekkel mint részletekkel. A sorrend itt is kisméretű rajznak nagyobb méret-