Rendeletek tára, 1882

Rendeletek - 168. A m. kir. pénzügyministernek 38,193. számú körrendelete, az ásványolaj vám felemeléséről és az ásványolaj - adóról szóló 1882. évi XVIII. törvényczikknek, a belfogyasztási adóra vonatkozó határozmányai végrehajtása tárgyában.

990 Magyarországi Rendeletek Tára. 1882. adóköteles ásványolaj foglaltatik, felvenni; azok súlyát, jelen utasitás 4. §-ának a göngysúlyra vonatkozó határoz­mányai tekintetbe vétele mellett, úgyszintén az ásványolaj sűrűségét, minden egyes edény vagy tartályra nézve kipuhatolni, és a kiviteli bevallásnak a küldemény álla­potával való egybehangzását megvizsgálni. Ha a kiviteli bevallás két példánya, vagy a külde­mény állapota közt az összehangzás, vagy pedig egy­általában az előirt feltételek valamelyike hiányzik, ez esetben a fél a meglevő hiányra figyelmeztetendő, s annak pótlására felhívandó. b) Ha az előirt valamennyi feltétel teljesíttetett és semmi tekintetben sem fordul elő nehézség, a lelet, valamint az eladási lajstrom tételszáma, mely alatt az ásványolajfinomitő gyár küldeménye kiadásba tétetett, úgy az adószedő közeg által kiállított bárcza száma és kelte a kiviteli nyilatkozatra vezetendő, s azon az időpont kiteendő, mely alatt a szállítmánynak a kilépő vámhiva­talhoz kell érkeznie. c) A hivatalos eljárásról köteles a pénzügyi közeg, illetve azon pénzügyőri szakasz, mely az ásványolajfino­mitő gyár állandó felügyeletére kirendelve van, előjegy­zést vezetni, melynek ugyanazon rovatokat kell tartal­maznia, mint a kiviteli bevallásnak, — s ezenfelül még egy rovatot, melybe az értesitvény, illetve a küldemény kilé­pésének igazolása bejegyzendő. (8. pont.) Ezen előjegyzés évnegyedenkint lezárandó, és négy hét alatt — az évnegyed eltelte után — az előljáró pénz­ügyigazgatöság utján, számszaki felülvizsgálás czéljából a pénzügymmisterium adó- és jövedéki számvevőségének megküldendő. A pénzügyigazgatóság köteles az adóköteles ásvány­olajnak a vámvonalon át adómentesen leendő kiszállít-

Next

/
Oldalképek
Tartalom