Rendeletek tára, 1881

Rendeletek - 92. A földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. ministernek 10,092. szám alatt a magy. kir. belügyministerrel egyetértőleg kiadott utasitása, a közigazgatási bizottságoknak erdőrendészeti ügyekben való eljárása tárgyában.

Magyarországi Rendeletek Tára. 18S1. 1023 az elnök haladéktalanul intézkedik arra nézve, hogy az ügy lehetőleg a bizottság legközelebbi ülésén tárgyaltathas­sék, minélfogva azt megfelelő előkészítés végett az illető előadónak kiadja. 11. §. Az ügyiratokról külön igtató és tárgymutató veze­tendő. A közigazgatási erdészeti bizottság ügyiratai meg­jelölésére külön bélyegzőt is használhat ezen körirattal: >N. N. megye (város) közigazgatási erdészeti bizott­sága«. 12. §. A közigazgatási erdészeti bizottság annyiszor, a mennyiszer szükséges, de legalább minden két hónapban egyszer a törvényhatóság székhelyén «ülést tart, melynek a közigazgatási bizottság ülésével nem kell okvetlenül összeesni, s határideje, tekintettel arra, hogy a kir. erdőfelügyelőnek több törvényhatóság erdészeti ülésében kell részt venni, esetleg ügyeket előadni, az erdőfelügyelő­ség kerületébe eső törvényhatóságok közigazgatási bizott­ságaival és a kir. erdőfelügyelő meghallgatásával lehető­leg ugy állapítandó meg, hogy a kir. erdőfelügyelő az ülésekben való megjelenésben akadályozva ne legyen. 13. §. A közigazgatási erdészeti bizottság tagjai, valamint a kir. erdőfelügyelő is, a bizottsági ülésekre ugyanazon módon hivandók meg, mint azt a közigazgatási bizottság tagjaira nézve szokás; utóbbi egyszersmind értesitendő a tárgyalandó ügyekről, hogy azok fontosságához mérve személyes megjelenése, vagy képviseltetése iránt intéz­kedhessek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom