Rendeletek tára, 1880
Rendeletek - 108. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir.ministernek f. évi 11,371. sz. a. kelt rendeletével kiadott pótlék a magyar korona területén fekvő összes vasutakra érvényes üzletszabályzathoz.
Magyarországi Rendeletek Tára. 1880. 445 nézve pedig (hol a széldöntéstől kevésbé lehet tartani) azon irány, melyben a vágást fedeznünk kell korosabb állabokkal, nehogy az fagyoknak vagy napmelegnek, vagy a talajt kiszárító szeleknek legyen kitéve. Ezen veszélyek ellen az állabokat mindkét esetben azáltal kell megvédenünk, hogy az illető irányban elölfekvö tagba csak akkor helyezzük a vágásokat, midőn a mögötte fekvő tag már kihasználva s teljesen feltijitva lett. Miután minden tag azon fordaszaknak megfelelő sorszámmal jelöltetik meg, melyben az kihasználás alá kerül, ennélfogva a térképből meg lehet győződni aziránt, vájjon a megállapított szabályos sorrend mellett meg lesz-e védve minden állab az őt fenyegető veszély ellen. A felíráson kivül az egyes tagok és erdőrészek nevei is beirandók, s a térkép mérczével és szin- és jel-magyarázattal látandó el. Végre kiteendő az év, melyben a részletes felvétel történt és megnevezendő a térkép, mely a részletes felvétel alapjául és kiindulásul szolgált. 2. Helyrajzi térkép. E térkép czélja kitüntetni az emelkedési viszonyokat és a hegyek és völgyek alakzatát. A hegyek és völgyek alakjának ábrázolása következőképen történik : Az illető területen előforduló, méterekben kifejezett, legkisebb, de 20-szal osztható tengerfeletti magasságból kiindulva, ezen és minden további 20 meter magasságban a földfelület valamennyi ugyanazon magasságban fekvő pontja öszszekottetik vizszintes vonallal, és az igy keletkezett egyenmagasságu vonalak (vagy legalább egyes pontjaik) felméretvén (s illetőleg a hegy alakja-