Rendeletek tára, 1880

Rendeletek - 191. A m. kir. igazságügyminist ernek 33,851. számu rendelete, a palánkai kir. járásbiróságnak telekkönyvi hatósággal felruházása tárgyában. - 192. A m. kir. igazságügyministernek 34,301. számu szabályrendelete, az 1872. évi junius hó 4-én 20,279. I. M. szám alatt kiadott rendelet módositása, illetőleg a királyi biróságok irodai szükségleteinek fedezésére szolgáló összegnek átalányban az elsőfolyamodásu kir. törvényszékek elnökeinek rendezése alá bocsátása, s ezzel kapcsolatosan az elnöki hatáskör kiterjesztése tárgyában.

Magyarországi Kendeletek Tára. 1880. 1285 kabérnek helyi közép árát igazoló helyhatósági bizonyít­vány is melléklendő, — a szerződések két-két hiteles másolata pedig, a fentirtak szerint, félévenkint hozzám felterjesztendő. Az irodai szükségletek második" osztályába sorolt czik­kek legnagyobb részt a központból szállíttatván : az e részben, jelesen az irodaszerek, gyertya- és a zsinegne­miiek megrendelése, szállítása és azok árának felszámolása tekintetében kiadott utasítások továbbra is érvényben ma­radnak; a nyomtatványokra nézve az 1875. évi november 9-én 31,401. sz. alatt kiadott rendelet csak annyiban szen­ved változást, hogy az államnyomda a szállítmányhoz szál­lító- és vétlevélen kivül még számlát is fog mellékelni, *s hogy a számla kiegyenlítése tekintetében elnök ur azon módon fog eljárni, miként az az irodaszerekre nézve elő­írva van; — megjegyezvén, hogy az államnyomdával a levelezés és pénzküldés portomentesen történik, és hogy a jövő év első felére küldött nyomtatványokról a számla az államnyomda által ezúttal kivételesen utólag fog elnök urnák megküldetni. Az összes nyomtatványok árjegyzékét, melynek alap­ján elnök ur a számlákat megbírálja és kifizeti, innét fogom külön megküldeni. A könyvkötői munkálatok, valamint a tüzelő, esetleg világitási anyag íkőolaj) szállításának biztosítása iránt a fentirtakhoz hasonló eljárás követendő ; megjegyezvén, hogy a központban a törvényszék, járásbíróság, ügyészség és fogház számára szükséges tüzelő és világitási anyag szállí­tása iránt a törvényszék, járásbíróság, ügyészség és fog­házak számára szükséges mennyiség kitüntetése mellett, egyszerre és együttesen tartandó árlejtés, s a szerződés a királyi ügyész hozzájárulásával elnök ur által köten dő meg. A vidéki kir. járásbíróságok hasonló szükségleteinek beszerzése iránt a járásbirák által ugyanezen eljárás kö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom