Rendeletek tára, 1878
Rendeletek - 179. A m. kir. pénzügyministernek 71,910. sz. körrendelete, a német birodalommal kötött kereskedelmi szerződés végre hajtása tárgyában.
Magyarországi Rendeletek Tára. 1878. 927 10. §. A kikészités végett ki- és bevitt fonalakés szövetek, valamint a javitás, kidolgozás vagy kikészítés czéljából kivitt és visszahozott másféle tárgyak azonossága mindenkor, még pedig első sorban a szállító országból való kivitel alkalmával, teljesen megbízható módon. állapítandó meg. Az ezen czélra az árúkra hivatalból illesztett ismertető jelek (bélyegek, pecsétek, ólmok stb.) a másik ország területén is az azonosság bizonyítékaiul ismerendők el, a nélkül azonban, hogy a mindkét részeni vámhivatalok azon jogát kizárnák, mely szerint szembeötlő szükség esetén további ismertető jeleket alkalmazzanak. Ezen, a kikészítő országban utólagosan alkalmazott ismertető jelek a szállító országba való visszaérkezéskor és azon esetekben, a hol az eredeti azonossági jelek ugyan még megvannak, de teljesen föl nem ismerhetők, csak akkor fognak tekintetbe vétethetni, ha az illető vámokmányokban meg van említve, hogy és mily különö3 ismertető jel alkalmaztatott az árúnak a czimzetthez való szállítása előtt. 11. §• A kikészités végett kivitt szöveteknél a szállító országban színnyomatos bélyegek vagy ólmok fognak — tekintettel a bejelentett eljárásra a fél javaslata folytán — alkalmaztatni. A felek oly javaslatai, melyek az azonosság fentartására nézve nyilván nem nyújtanak biztosságot, visszautasitandók. Az azonosság igazolására szolgáló színnyomatos bélyegnek a kezelőhivatal nevét, a kezelés hónapját él a lajstrom számát beilleszthető betűkkel és számokkal kell MAGY. KEND. TÁBA. .1878. 60