Rendeletek tára, 1877

Rendeletek - 90. A vallás- és közoktatási m. kir. minister 28,769/1876. sz. alatt kibocsátott rendelete, mely szerint az állami tanintézetekben az izraelita tanulók bizonyos napokon az előadások látogatásától felmentendők.

316 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1877. tegye közhírré, és a védtörvényi » utasítás «-nak hivatalos használatban lévő példányait ez értelemben igazittassa ki. Végre megjegyzem: hogy a cs. és kir. közös hadügy­minister az Összes hadcsapatoknak és hadkiegészítési ke­rületi parancsnokságoknak utasításul adta, hogy azon névlajstromokban, a melyek a szabadságosok és tarta­lékosok nyilvántartását és katonai szolgálati viszonyait szabályozó utasítás 28-ik szakaszának 1-ső és 2-ik pontjai­hoz képest, a legénység állományába tartozó egyénekről szerkesztendők, ezentúl különösen jelöljék meg azon altiszteket, a kik, korábbi alkalmaztatásuk ideje alatt, a fennálló szabályok értelmében, mozgósítás és háború esetében a tiszthelyettesi állás betöltésére előjegyzésbe vétettek. Budapest, 1877. évi június hó 16-án. Szende Béla. oo. A vallás- és közoktatási m. kir. minister 28,769/1876. sz. alatt kibocsátott rendelete, mely szerint az állami ta nintézetekb en az izraelita tanulók bizonyos napokon az elő­adások látogatásától felmentendők. Az állami s a tankerületi főigazgatóság felügyelete alatt álló hitfelekezeti és községi középtanodákban az izraelita tanulók az előadásokon való megjelenéstől föl­mentendők: a) a Ros-hasana. (újév) mindkét napján ; b) a Jom-kipur (kiengesztelődési) ünnep napján; c) a Sukkoth (sátoros) ünnep első, második és nyol­czadik napjának délelőttjén ; d) a Peszach (húsvét) első, második, hetedik és nyol­czadik napjának délelőttjén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom