Rendeletek tára, 1877
Rendeletek - 62. A m. kir. pénzügyminister f. évi 11669. sz. a következő körrendeletet intézte valamennyi m. kir. kataszteri igazgatósághoz, a kataszter munkaszakaszairól.
138 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TARA. 1877. dat tényével gyakorlatilag megismerkedvén, a részletek iránt nagyobb sikerrel lesznek felvilágositandók. Végre a kataszteri igazgató urak tudomására hozom, hogy a fentemiitett czélra, valamint az az utasitás szerinti teendőkre a budapesti és debreczeni kerületeket illetőleg Fejér Miklós, a szatmári és kassait illetőleg Ferdinandy Bertalan, a szegedit és temesvárit illetőleg Jnrenák Aurél, a kolozsvárit és nagyszebenit illetőleg Moritz Vincze, a pécsit és szombathelyit illetőleg Szilley Lajos, a pozsonyit és beszterczeit illetőleg Tessedik Imre,, a zágrábit és a végvidékit eszékit illetőleg Kowách Béla központi felügyelőket, mint ezen kerületekre nézve az országos bizottságnak leendő előadóit küldöm ki, a szőlőbecslési ügyekre nézve pedig hasonló küldetéssel valamennyi kataszteri kerületet illetőleg Szontagh Albert központi felügyelőt biztam meg, s elvárom az igazgató ur tapintatából és az ügy iránti buzgalmától, hogy ugy a jelen alkalommal, valamint a küszöbön álló munkálatok egész tartama alatt a központi felügyelővel karöltve a kitűzött czél elérésére törekedni, a vezetésére bizott összes személyzetet pedig az 1875. évi június 9-én 29,394. sz. a. kibocsátott körrendeletemre utalva az új munkálatok gyors, alapos és lelkiismeretes végrehajt asara buzdítani fogja. Budapest, 1877. évi április hó 18-án. Széli Kálmán, s. úí