Rendeletek tára, 1877
Rendeletek - 62. A m. kir. pénzügyminister f. évi 11669. sz. a következő körrendeletet intézte valamennyi m. kir. kataszteri igazgatósághoz, a kataszter munkaszakaszairól.
136 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TAR.V. 1'877. V 5. a felszólalások tárgyalása és elintézése. Ezen munkaszakaszok szoros Összefüggésben vannak ugyan egymással, de egymásután lévén végrehaj tandók, az azoknak szabályozására szolgáló utasítások is minden szakaszra nézve külön és egymás után fognak bibocsáttatni. Ezen sorrend szerint a jelen rendelettel egyidejűleg kibocsáttatik az »utasítás a földadó szabályozásáról szóló 1875. évi VII. t.-cz. azon rendeleteinek végrehajtásához, melyek a minőségi osztályok és tisztajövedelmi fokozatok felállítására vonatkoznak«. Az ezen utasítás szerinti eljárás a tavasz kinyiltával azonnal megindítandó, s e czélra az előkészületek rögtön megteendők. Ezen előkészületekhez tartozik különösen a végrehajtó közegek kellő bevezetése az új munkálatokba. A földadó-kataszter készítésénél különösen szükséges, hogy a törvény szövege egyenlő felfogás szerint értelmeztessék és annak rendeletei egyöntetű eljárás mellett egyenlően alkalmaztassanak. Ezen czél elérésére szolgál az utasítások szóbeli megmagyarázása és a becslőbiztosoknak az alaki eljárásba való gyakorlati bevezetése. A becslőbiztosoknak ebbeli beoktatása és bevezetése a kataszteri igazgatóságnak feladata, melynél a központi felügyelő az utasítás kellő értelmezését az által közvetíti, hogy az igazgatóval és a kerületi felügyelőkkel az utasítást pontonkint tárgyalván, a netalán egyes kitételek iránt felmerülő kételyek és kérdésekre a felvilágosítást azon értelemben adja meg, mely a központban az utasítás szövegezésének alapjául szolgált. E czélra a központi felügyelök az illető kataszteri igazgatóságoknál személyesen megfognak jelenni, hol azután az igazgató és központi felügyelő által az utasítás miképi tárgyalására nézve az eljárási módozat meg-