Rendeletek tára, 1876

Rendeletek - 80. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister által kiadott középiskolai rendtartás.

266 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TARA. 1876. IV. Tanulmányi rendtartás. Az évi tanfo­lyamnak kez­dete. Időszakok. Szünnapok. Heti szünet. Tantárgyak be­osztása a taná­rok közt. hozni a fensőbb hatóságnál, illetőleg a vallás és közoktatásügyi miniszternél Ily esetben a büntető eljárás egész folya­máról részletes jegyzőkönyv veendő fel, mely­ben a bűntény a tanúvallomások s egyéb bizo­nyítékok alapján pontosan megállapítandó s a tanári testület határozata kellően indokolva, azon megjegyzéssel, hogy egyhangúlag, vagy szótöbbséggel hozatott-e, beigtatandó. 20. Az iskolai évet September 1-én nyitja meg az igazgató az alkalomhoz mért ünnepélyes iskolai beszéddel. 21. Az évi tanfolyam a tanulmányok rendje szempontjából három időszakra oszlik, melyek számára külön-külön részletes tanterv, és a mennyiben módositása kívánatosnak látszik, órarend is állapítandó meg. Az első időszak September 1-től deczember 23-ig, a második január 2-tól virágvasárnapig, a harmadik húsvét szerdájától június 30-ig tart. 22. Ez időszakokban átalános iskolai szün­napok: pünkösd vasárnapja s hétfője, továbbá a király Ö Felségének születése- neve- s koro­názási napja külön iskolai ünneppel ülendők meg. Azonfelül az igazgató, tekintettel a helyi viszonyokr a s az eddig fenállott gyakorlatra, három, nem egymás után eső napot, enge­délyezhet szünetelő, illetőleg mulató napul. 23. A heti órarend és egyéb, a tantárgyak sajátosságára való tekinteteken kivül ugy álla­pítandó meg, hogy más egész napi szünet, mint a vasárnapi és egyéb szokásos ünnepi szünet, ne szakaszsza félbe a tanulmányozást. 24. Az iskolai tanulmányok kellő vezetése az intézeti igazgató tiszte; ő osztja be minden

Next

/
Oldalképek
Tartalom