Rendeletek tára, 1875

Rendeletek - 72. A közmunka- és közlekedési m. k. ministeriumnak 11615/1875. sz. a. kelt rendelete az első erdélyi, alföldi, pécs-barcsi, m. keleti, északkeleti, kassa-oderbergi, [sec]m. nyugoti, duna-drávai, első m. gácsországi és eperjes-letuchowi vasutak igazgató tanácsaihoz: az 1875. XLI. t. cz. végrehajtása tárgyában.

226 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1875. anyagszer-beszerzési hivatalt fognak felállítani, s hogy végre azon esetre, ha az üzleti viszonyok javulásával az anyagsze­rek' gazdaságos beszerzése a részvényesek károsítása nélkül másként is elérhető lenne, s ennélfogva a kérdéses forgó tőke mellőzhetővé, illetőleg más beruházásra fordithatóvá válnék : a kormány e részbeni intézkedésének magukat alávetendik. 10-szer. A már eszközölt beruházások költségeinek tör­lesztése, valamint az elébbi pontban említett forgó tőke felállí­tása után még fennmaradó s a fentebbi 3-dik pont értelmében netán már most kiállítandó kötvények egyelőre vagyis a meg­állapítandó záros határidő alatt a forgalmi eszközök szaporí­tására és még esetleg az e szaporítással szoros kapcsolatban álló egyéb beruházásokra szolgáló közös tartalékalap gyanánt lesznek kezelendőkés a kellőleg igazolandó szükséghez képest fokozatosan értékesítendők. A beszerzendő forgalmi eszközök számát és minőségét, s ugy szintén a kapcsolatos egyéb beruházások megenged­hetőségét esetről-esetre az igazolt szükséghez képest a kormány határozza meg, melynek egyszersmind a szállítási illetőleg építési feltételek vagy esetleg a kötendő szerződések jóváhagyása is fenntartatik. 11-szer. Más beruházások a beruházási kölcsön terhére létesíthetők nem lévén, e tekintetben a f. é. juniushó 22-én, 8918. sz. a. kibocsátott körrendelet intézkedései lesznek irányadók. 12-szer. A szóban forgó uj beruházások létesítésénél s illetőleg a 9-dik pont alatt emiitett forgó tőke felhasználásá­nál a belföldi ipar — főleg az állami vasipar gyártmányai elfo­gadható feltételek esetén — előnyben részesitendők, s külö­nösen forgalmi eszközök és más nagyobb beszerzések külföldi iparvállalatoknál felelőség terhe alatt csak a ministerium beleegyezésével rendelhetők el. 13-szor. A közös vasutakra vonatkozólag a ministerium egyes beruházások engedélyezését attól teendi függővé, hogy az osztrák vonalra nézve is hasonló intézkedés tétessek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom