Rendeletek tára, 1875
Rendeletek - 51. A m. kir. vallás- és közoktatási ministernek 1875. évi májushó 7-én, 6895. sz. a. a megyei tanfelügyelőkhöz intézett rendelete: a felvételi s tandijaknak, az állami elemi-, s felsőbb népiskoláknál mimódon leendő beszedése iránt.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1875. 149 2. A tandijak beszedése és kezelésével az állami elemi és felső népiskoláknál a tanitó, és pedig hol több tanitó van, az első s egyszersmind vezértanitó bizatik meg. 3. A tandijt kezelő tanitó tartozik a tanodába felvett tanulókról rendes névjegyzéket vezetni, melybe a tanulók létszámában a tanév folyama alatt történt változást is mindenkor és pontosan bejegyzi, például kimaradt, meghalt, mikor? stb. Ezen névjegyzék azon megyei iskolatanácstagok által, kik évközben a tanodát meglátogatják, úgyszintén a tanfelügyelő által is aláirandó. 4. A megállapitott tandijak a tanév első két havában szedendők be. 5. A szegényebb tanulókat a tanfelügyelő a fél vagy egész tandij fizetésére ajánlhatja, mely végből a tandijt kezelő tanitó azon tanulók neveit, kik a tandijt részben, vagy egészen fizetni nem képesek, s azt az illető községi hatóság által ki állítandó szegénységi bizonyitványnyal isigazolják, kimutatásba foglalja, s ezen kimutatást a szegénységi bizonyítványokkal együtt saját véleményes jelentésével, az illetőknek a tandijt r észben vagy egészben való fölmentés végett, az illetékes tanfelügyelőhöz terjeszti fel, ki azt azután saját véleménye kíséretében a ministeriumnak további elhatározás végett bemutatja. 6. A tandijak, a mint azok az egyes tanulók által fizettettek, az ide mellékelt minta szerint készítendő kimutatásban részletesen tüntettetnek ki, melynek első hasábjába a sorszám minden osztálynál 1-el kezdve, a másodikba az osztály és a tanuló vezeték- és keresztneve, a harmadikba az egyes tanulók által befizetett tandij összege, a negyedikbe az egyes tanulóknak a tandíjfizetéstől felmentő min. rendelet kelte és száma, az ötödikbe az egyes tanulóknak az iskolából történt elmaradása, kilépés, elhalálozás vagy más körülmény folytán, a hatodikba ezen elmaradás ideje iratik, a hetedik hasáb a különféle megjegyzésekre szolgálván. Ezen kimutatás a tandijkezelő tanitó és a tanfelügyelő által aláirandó.