Rendeletek tára, 1874

Rendeletek - 150. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministernek 1870. évi 7210. sz. a. kiadott rendelete: a központi mértékhitelesitő bizottság szervezetétés hatáskörét illetőleg.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1874. 455 7. §. A bizottsági ülést az igazgató a tanácskozási tárgy meg­nevezése mellett a szükséghez képest bármikor, de évenkint legalább egyszer összehívja. Határozat a jelenlevők szótöbbsége által hozatik. Szava­zategyenlőség esetében az elnök szava dönt Az ülésekben az igazgató elnököl, kit akadályozása ese­tében a bizottsági tagok legidősbike helyettesit 8. §. A tanácskozmányok számára szükséges előterjesztések, valamint a bizottsági ülések számára a 6 §-ban fenn nem tar­tett ügyek elintézése az igazgató felelőssége mellett eszkö­zöltetnek. A központi mértékhitelesitő bizottság minden kiadvá­nyát az igazgató irja alá. Az igazgató saját felelőssége mellett egyes műszaki jel­legit ügyek vagy ügyágak elintézésével a bizottság egyes tagjait bizhatja meg, kik ez esetben fáradozásaikért külön jutalomban részesülnek. 9. §• A központi mértékhitelesitő bizottság folyó ügyeinek el­intézése czéljából az igazgató rendelkezésére a szükséges köz­igazgatási és műszaki személyzetet a föidmivelés, ipar- és ke­reskedelemügyi minister nevezi ki. 10. §. Az igazgató évenkint a föidmivelés, ipar- és kereskedelem­ügyi minister által kijelölt időben a következő év költség-elő­irányzatát elkésziti, és azt jóváhagyás és az állami költségve­tésbe való felvétele czéljából az emiitett ministerhez felterjeszti. Hasonlókép tartozik évenkint legalább is februárhó végéig a föidmivelés, ipar- és kereskedelemügyi ministerhez a mérték­hitelesitő ügynek a magyar korona országaiban való állapota-

Next

/
Oldalképek
Tartalom