Rendeletek tára, 1874
Rendeletek - 67. A m. kir. honvédelmi ministernek 1874. febr. 10-én 4670/IV. sz. a. a köztörvényhatóságokhoz s a honvéd-csapatparancsnokságokhoz intézett rendelete: a hadsereg és a honvédség lószükségletének mozgósitás esetében való fedezéséről szóló 1873. évi 20-ik t. cz. végrehajtása tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1874. 305 A lovak minőség is hasznavehetoség szerinti osztályozása, valamint a pótlóár alapján, a mely minden mozgósítás alkalmával közhírré tétetik, minden egyes ló esedékes árának meghatározása a sorozó törzs- vagy főtisztet illeti. Ha a lószükséglet a pótló áron nem fedezhető, a szolgálatképes lovak megbecsléséhez kell fogni. A lovak becsára a becsüsök szavazategysége vagy szavazattöbbsége által határoztatik meg, az elnök által kihirdettetik és a becslési jegyzőkönyvbe (5. minta melléklet) előjegyeztetik. Egyidejűleg a lótulajdonos lóállitási elismervényt nyer (4. a) minta melléklet) a melyen a ló száma és becsára feljegyeztetik. Ha mind a három becsüs véleménye különböző, ez esetben a becsüsök mindegyike külön közli az elnökkel az elővezetett és bejegyzett ló árát, az elnök a becslési jegyzőkönyvbe mind a három becsárt bejegyzi, ezek átlagát kiszámitja (a mely számitásnál az 50 kron fölüli összeg 1 frtra emelhető s az 50 kron aluli összeg elhagyandó) a jegyzőkönyvbe számmal és szóval bejegyzi s a tulajdonos vagy meghatalmazottjának tudtára adja. Az igy kipuhatolt közép ár ellen a tulajdonos vagy meghatalmazottja felebbezéssel nem élhet, A kincstár érdekében a pótlóáron át nem engedett lovak közül első sorban a legolcsóbb becsáruak avatandók fel. Ennélfogva a megbecsült lovak becsáruknak megfelelőleg akként állíttatnak fel, hogy a sort a legolcsóbb nyitja meg, s igy a becsárban növekedve a legdrágább zárja be. A községekre kivetett, és a pótlóáron még nem fedezett lómennyiség a legjutányosabb lovaktól kezdve jelölendő ki az avatásra. Ha az ugyanazon becsű osztályába tartozó összes lovak, a sorozás végével nem kerülnének avatás alá, akkor a sorshúzás dönt. Ha becslés közben, a midőn minden egyes ló újra szigorúan megvizsgáltatok, oly biba vétetnék észre, mely a sorozó •MAGV. KENDE17KTEK TÁRA 1874. 20