Rendeletek tára, 1874

Rendeletek - 1. A magy. kir. igazságügyministernek 1874-ik évi februárhó 18-án 696. sz. alatt kelt szabályrendelete a kir. elsőfolyamodású biróságok fogházainak és börtöneinek kezelése és az azokban letartóztatottak irányában követendő bánásmód tárgyában.

14 MAGYARORSZÁGI 'RENDELETEK TARA. 1874. 43. §. Á vizsgálati foglyok, úgy mint az elitéltek, időnkint és pedig a mennyiben a fogház szerkezete és egyéb körülmények megengedik: naponkint délelőtt és délután is legalább fél­órára a fogház vagy börtön területén belől, szabad levegőre bocsátandók, s e részben nagyobb figyelem azokra fordítandó, kikre nézve az orvos a szabad lég élvezetét, egészségi szem­pontból különösen ajánlja. E sétánál azonban kiválólag arra kell ügyelni, hogy egy időben egy sétahelyre csak egy fogda-, vagy osztálybeliek bocsáttassanak ki, s liogy a másokkal való közlekedésre, összebeszélésekre, és szökési kísérletekre legcsekélyebb alkalom se adathassék. 44. §. A foglyok és rabok betegségek esetén gondos gyógyítás­ban s beteg állapotuknak megfelelő élelmezésben részesíten­dők. E czélból minden nagyobb fogháznál és börtönnél, a betegek számára kórházul külön helyiségek rendezendők be és pedig külön a vizsgálatiak, külön az elitéltek, s külön a nők és külön a finemüek számára. Ily kórházul tágas, világos, s a mennyire lehet, a napkelet felé fekvő szobák tartandók fenn, melyek berendezésénél a beteg személyek szükségleteire kellő figyelem fordítandó ugyan; de egyszersmind a börtönök szerkezetére nézve a 22. §-ban előadott szabályok is szem előtt tartan dók. 45. §. Mig a fogoly vagy rab csak fennjáró beteg, s betegsége nem veszélyes, nem ragadós, izgató nagy fájdalmakkal, éj­jeli nyugtalanságokkal, undorító tünetekkel, vagy a szemérem sérelmével nem jár : mindaddig a többiekkel együtt, a rendes fogház- vagy börtönhelyiségekben tartható, s kívánsága foly­tán az ily rab munkával is ellátandó. De ellenkező esetekben, valamint akkor is, mihelyt azt az orvos szükségesnek találja : a beteg az egészségesektől elkülönítendő, s a börtön kórhá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom