Rendeletek tára, 1873

Rendeletek - 198. A m. kir. honvédelmi ministemek 1873. szept. 25-én 37083/II. sz. a. kelt rendelete: az iránt, hogy a Ludovika-akademia szabads. állományú tisztképző tanfolyamába csak olyanok vétethetnek fel, kik rendes sorozás utján jutottak a honvédséghez.

538 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1873. oszthatók be; a b)alatt emiitett tulajdonú egyének pedig, ha jelenben a îiadi szolgálatra látszólag alkalmasaknak mutat­koznak is, de később, — a mint ez a dolog természeténél fogva másként nem is lehet, — mozgósítás esetében csak­hamar szolgálatképtelenekké válnak^ vagy pedig már tisz­tekké kinevezve, nem csak a hadi fáradalmak elviselésére, de még a béke-szolgálat teljesítésére is képtelennek mutat­kozván, .az erre következő hivatalos vizsgálat eredményére alapitott nyugdíjaztatási igényeikkel — esetleg rövid szolgá­latuk után — csak az állam-kincstár terhét szaporitand­ják; mig: a c) és d) alatt emiitett egyének a sorhadköteles kor­osztályba jutván, az álló hadsereg által rendesen visszaköve­teltetnek, s esetleg a sorhad létszámába jutnak, mi által az ezeknek eddigi ellátására, felszerelésére s kiképzésére kiadott költségek a honvédségre nézve nem igazolható kiadásoknak mutatkoznak. Ennek következtében, és az 187l-ik évi deczemberhó 19-én 41335. szám alatt kibocsátott honvédelmi ministeri rendeletre hivatkozva, ezennel elrendelem, hogy a Ludovika­akademia szabadságolt állományú tisztképző tanfolyamába jelentkezők közé csak olyanok vétessenek fel, kik rendes sorozás utján jutottak a honvédség állományába. Az ezen rendeletem a) és b) pontjai alatt körjelzett egyé­nek a felvételből egyáltalán kizárandók, és a b) alattiak ki­vételesen csak azon esetben vétethetnek fel, ha felülvizsgáló bizottság elé állíttatva, ennek lelete szerint kiderül, hogy a kérdéses egyén tökéletesen hadképesnek találtatott. Az ily kivételes esetekben a felülvizsgálati jegyzőkönyv az illetőnek anyakönyvi lapjához csatolandó, s többi okmá­nyaival együtt a Ludovika-akademia igazgatóságának bekül­dendő, a mely, ezen jegyzőkönyvet annak idején az illető vizsga-jegyzőkönyvéhez csatolja. Miről szigorú hozzátartás és további kellő intézkedés végett a parancsnokságot értesitve, egyúttal tudomására ho-

Next

/
Oldalképek
Tartalom