Rendeletek tára, 1873

Rendeletek - 16. A m. k. honvédelmi ministernek 1873. jan. 18-án 1599. sz. a. kelt körrendelete, a közös hadsereg átvonuló legénységének kiszolgáltatott ebédért határozott árak tárgyában.

34 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1873. 16. A m. k. honvédelmi ministernek 1873. jan. 18-án 1599. sz. a. keit körrendelete, aközös hadsereg átvonuló legénységének ki­szolgáltatott ebédért határozott árak tárgyában. A közös hadsereg átvonuló legénységének, az őrmestertől és azzal hasonrangú altisztektől lefelé 1873. évi januárhó else­jétől, deczemberhó végéig, a szállásadók által kiszolgáltatandó ebédért, bele értve minden egyes legény részére járó három negyed fontnyi marhahús árát, a katonai javadalomból egy napra, és egy katona után fizetendő összeg, a közös hadügy­ministeriummal egyetértőleg következőkép határoztatott meg : 1. A dunáninneni kerületben 18^ kr.-ban, azaz tizenr nyolcz és fél krajczárhan. 2. A dunántúli kerületben 19^ kr.-ban, azaz tizenkilencz és fél krajczárban. 3. A tiszáninneni kerületben 16 kr.-ban, azaz tizenhat krajczárban. 4. A tiszántúli kerületben 15 kr.-ban, azaz tizenöt kraj­czárban. 5. A királyhágóntul 13^ kr.-ban, azaz tizenhárom és fél krajczárban. 6. Horvát-Szlavonországban 14 kr.-ban, azaz tizennégy kr.-ban, megjegyeztetvén, hogy fentebbi árak ugy a sz. k. váro­sokra, mint a vidékre nézve is irányadók. Miről is a közönségét közhirrététel végett, oly felhivással értesitem, hogy az 1874. évi téritési-összegeknek megállapithatása végett, 1872. évi októberhó 1-től folyó évi septemberhó végéig létezett húsárak felől szerkesztendő ki­mutatást, folyó évi októberhó 15-ig okvetetlenül terjeszsze be. Budán, 1873. évi január 18-án. Szende Béla.

Next

/
Oldalképek
Tartalom