Rendeletek tára, 1873
Rendeletek - 58. A m. kir. honvédelmi ministernek 1873. apr. 9-én 12.871. sz. a. kelt rendelete, a lábbelik gondozása tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1873. WJ rosszasága, mint inkább a kellő gondozás elmulasztásának voltak következményei, lehetőleg eleje vétessék, addig is, mig a raktárakban elhelyezett lábbelieknek jókarbantartására egyéb szükségletekkel együtt, állandó illeték szabály oztatnék, a folyó 1873-ik évre megengedem: hogy az alosztályoknál első, és az ujonczforgákra utólag engedélyezett fölszerelési illetményükhez tartozó lábbeliek fele részének, a pótkészletekben pedig valamennyi használt állapotban levő lábbelieknek bezsirozására, az 1871-ki 35451. szám itteni körrendeletben foglalt foganatositási és felszámolási módozat fen tartásával, páronkint két (2) krajczár fölszámittathassék. Ezen fölemelt illeték a lábbeliek háromszori bezsirozására elégségesnek találtatván : elrendelem, hogy ezen mivelet a pótraktári készleteknél először folyó évi májushóban, másodszor az őszi gyakorlatok előtt, még pedig a bőrt előlegesen megnyirkósitván ; végül harmadízben a leszerelés után azonnal (midőn t. i. a bőrrugékony lévén, azsir fölszivására leginkább alkalmas) mindenkor meleg napos időben s gondos felügyelet mellett, hajtassék végre. Az engedélyezett illeték felszámításról szóló okmányon az időszerint foganatosított bakancs bekenés, kezelő-bízottságilag igazolandó. A alosztályparancsnokok saját raktári készleteik bezsiroztatását belátásuk szerint választandó alkalmas időben teljesíthetik, de egyszersmind arra is kiváló gondjuk legyen, hogy a legénység lábbelijét, a viselés ideje alatt is gyakran zsírozza, a csapatok pótkészleteiben levő többi bőrnemüeknek károsodástólvaló megóvására nézve, a folyó évi márczius 9-én kelt -if^|* 2-ik számú itteni rendelet, valamint a raktárkezelési utasítás 10-ik §. irányadó. Kelt Budapesten 1873. év április 9-én. A minister helyett: F e j é r v á r y. államtitkár.