Rendeletek tára, 1873
Rendeletek - 56. A m. kir. honvédelmi ministernek 1873. apr. 5-én 10106. sz. a. kelt körrendelete, a hadkiegészitési kerületek új felosztásával megváltozott nyilvántartási illetékesség által szükségessé lett intézkedések tárgyában.
114 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 187356. A m. kir. honvédelmi ministernek 1873. apr. 5-én 10106. sz. a. kelt körrendelete, a hadkiegészítési kerületek új felosztásával megváltozottnyilvántartá s iillet ékesség által szükségessé lett intézkedések tárgyában. Minthogy a hadkiegészitési kerületeknek ujabban foganatosított felosztásával, a törvényhatóságok közigazgatási járásaiban is változás következett be, szükségessé lett, hogy ott, a hol a járás egy része másikhoz kapcsoltatott, és igy a kapcsolt részen honos, tartalékbeli és szabadságos katonák, egy másik közigazgatási járás nyilvántartási illetékességébe léptek által, — ezen változás az uj illetékességi közegnek, a nyilvántartási jegyzőkönyv ide vonatkozó kivonatának közlése, és a jegyzőkönyv, továbbá a névlajstrom megfelelő kiigazítása mellett, — tudomására legyen juttatva. Felhívom tehát a közönségét, hogy az illető . tisztviselőket, az emiitett nyilvántartási cselekvénynek, — a katonai szolgálati viszonyokat tárgyazó utasítás 24. §-a 3-ik pontjában körül irt módozat szerint leendő haladéktalani foganatosítására, s illetőleg az előfordult változásoknak, az idézett §. 8-ik pontja értelmében, az érdekeltek katonai igazolványi könyveibe való bevezetésére utasítsa. Mivel pedig azon szabadságos és tartalékos katonákra nézve, kiknek honossági helyük más ezred hadkiegészítő kerületébe osztatott be, a katonai igazolványi könyvek kiigazítása, az utasítás 25-ik §-a értelmében, az illetékessé vált hadkiegészítő parancsnokság hatáskörébe tartozik, az illető járási tisztviselő a nyilvántartási jegyzőkönyvet és betűsorozatos névlajstromot akkor tartozik emiitett változásra vonatkozólag