Rendeletek tára, 1872
Rendeletek - 44. A magy. kir. igazságügyminiszter által 1872. évi junius 4-én 20279. sz. a. kiadott szabályrendelet, az irodai szükségletek fedezése az irodai átalány kezelése, és az erről vezetendő számadás tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1871. 261 irandó alá. Az aláirt példányok jóváhagyás végett az igazságügyministerhez felterjesztendők. A helybenhagyott szerződésből egy példány a bírósági irattárba helyezendő, egy a szállítónak adandó ki, kettő pedig az igazságügyministeri umban visszatartátik. 5.§. Ha az árlejtés előreláthatólag nem vezetne kedvező eredményre, a szállitás magánajánlatok folytán kötendő szerződés által biztositható; erre azonban az igazságügyminister engedelme elég korán kérendő ki, ugy hogy az engedélynek megtagadása esetében is az árverés megtartására még elég idö maradjon. Kisebb bíróságok számára, ha a szükségletek előnyös föltételek mellett szállitás utján nem fedeztethetnek; azok alku utján és számla mellett is megszereztethetnek. «•§• Takarékossági szempontból kívánatos, hogy a járásbíróságok szükségletei rendszerint azon törvényszék szükségleteivel együtt szereztessenek be, a melynek területéhez tartoznak. — Ez okból az árlejtés a törvényszék székhelyén, az ennek területén létező valamennyi járásbíróságok szükségleteire nézve, a törvényszéki elnök vagy helyettese által tartandó meg. Ha mindazonáltal valamely szükségleti czikk a járásbíróság területén előreláthatólag jutányosabban szerezhető meg, mint a mennyibe annak a törvényszék székhelyén tartandó árlejtés utjáni beszerzése kerülne : ez esetben e ezikkre nézve az árlejtés a járásbíróság területén a járásbiró által tartathatik meg. Ha ez iránt a törvényszéki elnök és járásbiró között nézetkülönbség merülne fel, a kérdés elintézés végett az igazságügy miniszter elé terjesztendő.