Rendeletek tára, 1871
Rendeletek - 11. A m. kir. honvédelmi ministernek 1871-ik évi február 26-áról 5819. szám alatt kelt intézvénye Somogyvármegye közönségéhez a ministeri felülvizsgálat törvényessége tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁEA. 1871. 55 bizottság egyes tagjainak, sőt a magán-feleknek is megadott a törvény és a gyakorlat, maga a ministerium is, mint a törvény végrehajtásának őre, élvén, majd egyes, majd számosabb egyéneket, a kiknek felülvizsgáltatását bármely okból szükségesnek látta, a felülvizsgáló bizottságok elé rendelt. Ezeknek eljárása számos magán-érdeknek nyújtott orvoslatot, mely különben sehol nem vala feltalálható ; és gyakran hárította el a törvénynek sérelmét, melynek különben nem lehet vala elejét venni. Midőn tehát én, egyetértve a közös hadügyministerrel, némely sorozó-járásokba, a melyekben ezt vagy az ujonczozás kedvezőtlen eredménye, vagy más körülmény tette szükségessé, a ministeri felülvizsgáló bizottságot kiküldöttem, és pedig, a felek könnyebbsége végett, egyenesen a sorozó-járások körébe küldöttem ki : nem tettem mást, mint használtam a végrehajtás azon eszközét, melyet a törvény adott rendelkezésem alá, s mint azt, hogy a szükséghez képest átalánosabban és kíméletesebben alkalmaztam a felülvizsgálat elrendelését, melyet egyes esetekben és kisebb arányokban, már azelőtt is gyakoroltam. S hogy ezen intézkedés eléggé jelezve és indokolva volt, tanusitja az eredmény. Az összesen megjelent és felülvizsgált 3525 hadköteles közül egyhangúlag 1559, véleménykülönbséggel 167,ésigy együtt 1726 egyén, tehát csaknek 50 százalék, találtatott hadképesnek. Magában e megyében pedig, a központi és kaposi járásokból, 140 hadköteles jelenvén meg, egyhangúlag 71, s véleménykülönbséggel 13, és igy összesen • 84 egyén, vagyis 60 százalék mutatkozott alkalmasnak. Majd a felül viz sgálási eljárást sem tartja méltányosnak a megye közönsége : a mennyiben az a megyének csak két sorozó-járására, és ezekben is nem mindazokra, a kiket a sorozó-bizottságok hadképteleneknek